Utasítás a Covid-kórházaknak: az ágyak ötödét kell felszabadítani koronavírusos betegek ellátására

járvány
2021 november 12., 05:53
comments 1

Megyénként a Covid-ellátást biztosító kórházak ágyszámának összesen 20 százalékát kell felszabadítani, ha ezen felül belefér, az intézmények továbbra is elvégezhetik a halasztható műtéteket, mondta az Inforádiónak a Kórházszövetség elnöke. Ficzere Andrea hozzátette: a covidos és a nem covidos betegek egyszerre történő ellátása nehéz feladat, „de meg fogjuk oldani”.

„Első lépésben azokat a műtéteket fogjuk elhalasztani, ha el kell halasztani, amelyek anesztéziát igényelnek, tehát például egy szemészeti beavatkozásnál, ahol ugye nincs aneszteziológus szakorvos a műtőben. Egyelőre nem kell megszorító intézkedéseket hoznunk, hiszen ezek a betegek jelenleg elláthatók. Később meglátjuk, hogy a műtők száma, az intenzív osztályok ágyszáma, illetve a normál aktív ágyak száma mit tesz lehetővé”

– mondta. Továbbra is azon dolgoznak, hogy daganatos beteg ne maradjon ellátatlanul. Szerinte azok sem egyformák, lehet köztük megkülönböztetést tenni. A jelenlegi állapotokról mindössze annyit mondott, hogy

erősödik a kórházakra nehezedő nyomás, és elsősorban az oltatlan Covid-betegek állapota fordul rosszabbra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.