A NOB eltörli a transznemű és interszex sportolóknál a tesztoszteronlimitet

sport
2021 november 18., 20:48
comments 1

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megszüntette azt az előírást, amelyben korlátozták, hogy legfeljebb milyen magas lehet a női számokban induló transznemű versenyzők tesztoszteronszintje. A korlátozást 2015-ben vezették be, a transz sportolónőknek előírták, hogy ha versenyezni akarnak, akkor két évig feminizáló hormonkezelésnek kell alávetniük magukat, a tesztoszteronszintjük pedig nem lépheti túl a 10 nanomolt literenként. Erre többen nem voltak hajlandók, köztük Caster Semenya futó sem.

A korábbi előírás helyett mostantól minden esetben külön-külön fogják értékelni, hogy az illető indulhat-e női számban.

„Minden sportolónak joga van ahhoz, hogy megkülönböztetés nélkül, egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó módon sportoljon” – írja az új irányelv. „Ugyanakkor a versenysport – és különösen a magas szintű sportversenyek – hitelessége is múlik azon, hogy egyenlő feltételek mellett lehessen indulni, és ahol egyetlen sportolónak sincs tisztességtelen vagy aránytalan előnye a többiekkel szemben.”

Laurel Hubbard transznemű súlyemelő
photo_camera Laurel Hubbard transznemű súlyemelő Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

A részletes dokumentumot egyébként itt lehet elolvasni. (Insider)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.