A Rust scriptese állítja, Alec Baldwinnak a forgatókönyv szerint akkor és ott nem is kellett volna elsütnie fegyverét

bűnügy
2021 november 18., 06:16
comments 3

Egy Alec Baldwin ellen indított perben azt állítják, a Rust című film forgatókönyve nem írta elő, hogy Baldwinnak ott és akkor el kellene sütnie egy fegyvert, amikor forgatás alatt lelőtte Halyna Hutchinst, a film operatőrét. A keresetet Mamie Mitchell, a film scriptese (naplóvezetője) nyújtotta be. Ő volt az, aki az új-mexikói forgatáson leadott halálos lövés után hívta a rendőrséget.

Mamie Mitchell ügyvédje szerint Baldwin „orosz rulettet játszott”, amikor ellenőrzés nélkül elsütötte a fegyvert. A benyújtott keresetre egyelőre sem Baldwin, sem a film producerei nem reagáltak.

A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy mi történt a Rust című film forgatásán, amikor Alec Baldwin egy kellékfegyverrel véletlenül halálosan megsebesítette a film operatőrét, Halyna Hutchinst, miután azt mondták neki, hogy a forgatás helyszínén, a próbafelvételek idején használt kellékfegyver hatástalanított, és ezért biztonsággal használható. Egyelőre senkivel szemben nem emeltek vádat.

Mitchell keresetében azt állítja, a forgatókönyv három közeli felvételt írt elő, egyet Baldwin szeméről, egyet a vállán látható vérfoltról, egyet pedig a felsőtestéről, „amint kezével a pisztolytáskához nyúl és előveszi a fegyverét”. Mitchell szerint „a forgatókönyvben nem szerepelt, hogy a fegyvert Baldwinnak vagy bárki másnak el kellett volna sütnie”.

Mitchell állítása szerint kicsivel több mint egy méterre állt Baldwintól a lövés pillanatában, azóta pedig „újra és újra” eszébe jut a lövés hangja. A keresetben érzelmi sérelem szándékos okozására, valamint szándékos károkozásra hivatkozik, és egy nem meghatározott összegű kártérítést követel. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.