Megalázóan alacsony, 3,873 milliárd forintos tao-támogatással szúrták ki tavaly Magyarország legnépszerűbb futballklubjának szemét

bűnügy
2021 november 22., 05:45

A járvány sem szabta gátját a közpénzek futballba terelésének Magyarországon: a 24.hu friss összesítéséből kiderül, hogy a Tao-program tíz éve alatt már 923 milliárd forint jutott a sportszervezeteknek, és a Puskás Ferenc nevét bitorló Felcsút ismét jól járt, a legutóbbi évben 3,9 milliárd forintos támogatáshoz jutottak.

Elégedetlen néző a felcsúti lelátón
photo_camera Elégedetlen néző a felcsúti lelátón Fotó: Laszlo Balogh/AP

A lap hat sportszövetségtől elkért adatok alapján írta meg az aktuális számokat. A Tao-programban felbukkanó támogatásokat Orbán Viktor ugyan igyekezett nem közpénzként bemutatni, de ez egyszerűen nem igaz: ez a több mint 900 milliárd forint a magyar költségvetésből esett ki, hiszen a vállalatoknak oda kellett volna befizetniük társasági adóként, és ehelyett csatornázhatták át jellemzően a NER-nek kedves klubokhoz.

A 24.hu aktuális összesítéséből kiderül, hogy már nemcsak a labdarúgásra, hanem a kézilabdára is évek óta egyre több pénz jut, már csak másfélszeres a focira költött támogatás aránya. A kéziligában ráadásul sokkal kevesebb klub osztozik a bevételeken, számításaik szerint négy tucat olyan klub van, amelyik legalább százmillió forintos támogatást kapott tavaly. A Veszprém Handball Team Zrt. pl. 366 millió forintot kapott, míg a Halásztelki Bocskai István Sport- és Kulturális Egyesület már 690 milliót, egy új sportcsarnok építésére.

De a legdurvább pénznyelő továbbra is az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, illetve a mellette lévő futballklub. Az akadémia elvben azért jött létre, hogy tehetséges magyar játékosokat neveljen ki, de a Felcsútban az utóbbi években inkább a méregdrágán összevásárolt külföldiekkel való erősítés tűnik a fő iránynak. A Felcsút tavaly 3,873 milliárd forinthoz jutott hozzá.

Szárnyalt tavaly a másik ismert NER-csapat, a Tállai Andráshoz köthető Mezőkövesd is, ami 516,5 millió forintot kapott. Ez hatszor több, mint amennyi a Ferencvárosnak jutott.

A lap összesítése alapján tíz év alatt elment

  • 357 milliárd forint a labdarúgásra,
  • kézilabdára 213,9 milliárd,
  • kosárlabdára 149,8 milliárd,
  • vízilabdára 93 milliárd ,
  • jégkorongra 78,4 milliárd,
  • míg a négy éve csatlakozó röplabdára 31,2 milliárd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.