A Lush letörli magát a közösségi oldalakról

TECH
2021 november 23., 10:50
comments 8

A világhírű kozmetikai márka, a fiatalok körében kifejezetten népszerű Lush bejelentette, hogy szinte teljesen megszüntetik jelenlétüket a közösségi oldalakon, és csak akkor térnek oda vissza, ha azok biztonságosabb felületek lesznek a felhasználóik számára, írja a BBC.

A Magyarországon is jelenlévő vállalat péntektől levonul az Instagramról, a Facebookról, a TikTok-ról és a Snapchatról, le is fogják kapcsolni az oldalaikat. Ez mind a 48 országban így lesz, ahol boltjuk van. A Twitteren és a Youtube-on ugyanakkor egyelőre maradnak, amíg ki nem találják, hogy hogyan kommunikálhatnának hatékonyabban.

photo_camera Fotó: Lush.com

A vállalat korábban már lekapcsolta több brit közösségi médiás fiókját, de aztán később rendre azon kapták magukat, hogy visszatértek a felületekre, többek között azért, hogy a járvány miatt elrendelt korlátozások idején is ki tudják szolgálni a vásárlóikat.

A mostani jóval nagyobb léptékű, és mint a cég hangsúlyozta, messze nem foglalkozunk eleget azzal, hogy milyen következményei vannak a közösségi médiának az életünkben. Párhuzamot vontak a klímaváltozással, melynek jelentőségét szintén évtizedeken át próbálták sokan kisebbíteni.

A cégnek csak az amerikai kirendeltségét négymillióan követték Instagramon és 1,2 millióan Facebookon. A felhívás megjelent a márka magyar Facebook-oldalán is, ahol 27 ezer követőjük van.

link Forrás

„Az egész életemet azzal töltöttem, hogy a termékeimben elkerüljem a káros összetevőket. Mára óriási mennyiségű bizonyíték van arra, hogy a közösségi média használatával kockázatnak vagyunk kitéve. Nem vagyok hajlandó kitenni a vásárlóimat ennek a kárnak, úgyhogy ideje kivenni ezt az összetevőt” – mondta el erről a vállalat alapítója és vezérigazgatója, Mark Constantine .

Közleményükben arról is írnak, hogy remélik, a vállalatok idővel bevezetnek hatékonyabb szabályozásokat, illetve a nemzetközi szabályozás is kiforrottabb lesz, és visszatérhetnek majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.