A lengyel állami statisztikai hivatal szerint egyre kevesebb a vallásos fiatal

vallás
2021 november 24., 15:47
comments 11

Az utóbbi 30 évben viszonylag magas szinten maradt a magukat hívőnek valló lengyelek száma, bár bizonyos csökkenő tendencia észlelhető, gyorsabban apad viszont a vallásgyakorlók száma, különösen a fiatalok körében – derült ki a lengyel állami statisztikai hivatal (CBOS) friss felméréséből.

Míg 1992 márciusában a megkérdezettek 94 százaléka minősítette magát hívőnek vagy mélyen hívőnek, idén augusztusra ez a csoport 87,4 százalékot tett ki.

A jelentés szerint a vallásosság továbbra is magasabb arányban jellemző a nőkre, mint a férfiakra, és ezen nem változtatott a nők társadalmi szerepének és műveltségi szintjének növekedése, illetve az abortusztörvény módosítása elleni tavaly őszi tiltakozások.

A deklarált vallásosságnál gyorsabban csökkent viszont az utóbbi három évtizedben a vallásukat rendszeresen gyakorlók száma: 1992-ben még a katolikus lengyelek 69,5 százaléka nyilatkozta, hogy hetente legalább egyszer elmegy szentmisére, idén ez a csoport 42,9 százalékot tett ki.

Ezzel együtt nőtt a templomba nem rendszeresen járók és a vallást egyáltalán nem gyakorlók száma – az utóbbi csoportba idén már a válaszadók 24,1 százaléka tartozott.

photo_camera Fotó: STR/NurPhoto via AFP

A 18 és 24 éves korcsoportban 1992-ben 93 százalékos, 2021-ben pedig 71 százalékos volt a hívők aránya, a vallásgyakorlók aránya viszont három évtized alatt 69 százalékról 23-ra zsugorodott.

Az utóbbi években ebben a korcsoportban érzékelhető a legdinamikusabban csökkenő tendencia a vallásos hitet és a vallásgyakorlást illetően.

A vallásgyakorlástól való elfordulás folyamata az egész társadalomban tavaly májustól gyorsult fel jelentősebben. Ezt a jelenséget a CBOS jelentése egyrészt az egyházi személyek kiskorúakkal szemben elkövetett visszaéléseivel összefüggő, az utóbbi hónapokban nyilvánosságra került botrányokkal és a világjárvánnyal járó egészségügyi szigorításokkal magyarázza. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.