Figyelmeztetést kapott a védőnő, aki beengedte a kőszegi gyermekorvosi rendelőbe az önkénteseket, hogy kifessék a falait

POLITIKA
2021 november 25., 10:34
comments 14

Augusztusban botrány lett abból, hogy az Összefogás Kőszegért Egyesület önkéntesei mesefigurákkal és más illusztrációkkal festették ki a helyi gyerekorvosi rendelő, a Kőszegi Egészségház falait. A fideszes polgármester, Básthy Béla viszont kis híján feljelentést tett, szerinte ugyanis az önkéntesek engedély nélkül, jogosulatlanul mentek be az intézménybe, és vizsgálatot indított az ügyben.

Az Ugytudjuk.hu most rákérdezett a vizsgálat eredményére. Básthy Béla azt válaszolta, hogy az ügy lezárult, és az intézmény vezetője figyelmeztetésben részesített egy munkavállalót.

„A Kőszegi Szociális Gondozási Központ belső vizsgálata során megerősítésre került az, hogy a védőnői szolgálat egyik dolgozója működött közre a festés előkészületeiben, illetve ő adta át a helyiséget is. A munkálatokról előzetes egyeztetés sem az intézményvezetővel, sem a fenntartóval nem történt. Az érintett védőnő vállalta a felelősséget, elismerte, hogy átgondolatlan cselekedet volt ez részéről és szándékosan nem szeretett volna megtéveszteni senkit sem. Mindezek alapján az intézmény vezetője figyelmeztetésben részesítette a munkavállalót” - közölte a polgármester.

A kifestett rendelő részlete.
photo_camera A kifestett rendelő részlete. Fotó: Összefogás Kőszegért Egyesület / Facebook


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.