Magyarország tényleg megvétózta az Európai Gazdasági Térség közös nyilatkozatát

POLITIKA
2021 november 25., 09:42
comments 31

Ahogy már szerda reggel sejteni lehetett, közös közlemény elfogadása nélkül ért véget szerda délután Brüsszelben az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó országok tanácsülése, mert Magyarország valóban megvétózta az elfogadását – írja a Népszava. Ilyen eddig nem fordult elő az EU tagállamain kívül Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát tömörítő együttműködési szervezet történetében.

„Tudomásul vesszük, hogy az uniós fél nem tudott belső konszenzusra jutni az EGT Tanács javasolt nyilatkozatáról, de biztosak vagyunk benne, hogy az együttműködés a korábbiakhoz hasonlóan folytatódni fog, mind az unió, mind a három ország érdekeit szem előtt tartva” – nyilatkozta a lapnak a tanácskozást elnöklő Anniken Huitfeldt norvég külügyminiszter szóvivője.

photo_camera Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

A Népszava szerint a magyar kormány vétója válaszlépés lehet a Norvég Alap körüli viták miatt, a konfliktus történetét Plankó Gergő foglalta össze ebben a cikkében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.