Meghosszabbítja a kormány az oltási hetet

járvány
2021 november 26., 06:50
comments 4

A kormány egy héttel (december 5-ig) meghosszabbítja az oltási hetet, vagyis továbbra is regisztráció nélkül lehet felvenni az oltást. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy akik elmulasztották, jövő héten is felvehetik. Elmondta, hogy nagyon sokan a harmadik oltást veszik fel, tehát kevés közöttük az, aki az elsőt, valamivel több, aki a másodikat. Ezt döntő jelentőségűnek nevezte. Orbán szerint idén lehet nagy karácsony (tavaly csak kis karácsony volt), ha a harmadik oltást felvevők száma megnő.

Beszélt arról, hogy a 4-6. hónaptól kezdve a második oltás hatása is gyengülni kezd. Ezért vannak egyre többen olyanok, akik két oltást vettek fel, most mégis eléri őket a vírus. Ezért kell felvenni a harmadikat. Az meghosszabbítja a korábbi védettséget, mert felspilázza a korábban beadott oltások hatását. „Tehát a harmadik oltás, biztosan életmentő oltás” - mondta.

A lehetséges lezárásokról azt mondta, hogy a kormány még semmit sem döntött el előre. „Van az élet, ami kihívásokat intéz hozzánk, és amilyen kihívást kapunk, olyan választ kell adnunk. Tehát semmit sem zárok ki, de minden rosszat szeretnék elkerülni.” Ha felmegy a harmadik oltások száma és lemegy a fertőzések száma, akkor nem kell zárni.

Orbán szerint a zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás. Ezért mindenkit arra kért, vegye fel a harmadik oltást, de persze a szabályokat is be kell tartani.

A miniszterelnök elmondta, hogy hamarosan kezdődhet a 12 éven aluliak beoltása, már szereztek 2 millió vakcinát. December 20-án érkezik az első szállítmány, amiben 130 ezer adag gyerekek számára elérhető vakcina lesz. Utána folyamatosan szállítják. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy oltassák be a gyereket.

Csütörtök óta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlja a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű vakcináját. Arra jutottak, hogy az oltóanyag ugyanolyan hatású a kisebb gyermekeknél, mint a 12 évesnél idősebb fiataloknál, valamint a felnőtteknél, ezért ajánlásuk szerint minden 5 évesnél idősebb gyermek esetében biztonsággal alkalmazható az oltóanyag a koronavírus-fertőzés megelőzésére. Az 5 és 11 év közötti gyermekeknél a Comirnaty adagja a harmada lesz (30 helyett 10 mikrogramm) a 12 éves vagy annál idősebb embereknél alkalmazott mennyiségnél.

De a miniszterelnök bedobta azt is, hogy szerinte nagyságrendekkel nagyobbak a nyugat-európaiaknál a Magyarországon járvány idején bevethető egészségügyi kapacitások. Úgy látja, a helyzet kezeléséhez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, ágy, lélegeztetőgép, vakcina, orvosság van, minden az emberfeletti és kitartó munkát végző orvosok és ápolók hősiességén múlik. A védekezéshez rendelkezésre áll elég ember, de vezényelni kell őket. Ki nem nyitott járványkórház is van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.