Kövér László a titkosszolgálatoknak: az ellenzék a legnagyobb nemzetbiztonsági veszély

POLITIKA
2021 november 27., 06:44
comments 53

Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára – írja a Direkt36 tényfeltáró központ a birtokába került hangfelvételre hivatkozva.

Kövér 2020. február 28-án mondta a beszédet az Alkotmányvédelmi Hivatal központjában, a nemzetbiztonsági szolgálatok fennállásának harmincadik évfordulójának alkalmából tartott ünnepségen.

Kövér azzal vezette fel az ellenzékről szóló gondolatmenetet, hogy szerinte a magyar politikai osztálynak „nincs egységes állam- és nemzetértelmezése”. Helyette szerinte „két, egymást gyakorlatilag kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül.”

A Fideszre utalva közölte, hogy „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik”. Majd azzal folytatta, hogy „a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”. Ez után kijelentette, hogy „én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot ma fenyegeti”.

A Direkt36 megjegyzi, hogy Kövértől nem szokatlan az ellenzék kemény bírálata, a most kiszivárgott beszédét különössé teszi ugyanakkor az, hogy magas rangú közjogi méltóságként, a kormányzó párt egyik legbefolyásosabb politikusaként a polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek iránymutatást adva fogalmazta meg a gondolatait. A beszédében kijelentette azt is, hogy épp a „szolgálatok mai és leendő vezetőiben és munkatársaiban van” a legnagyobb bizodalma, hogy megvédik az országot az általa megfogalmazott veszélytől.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szigetszentmiklóson, a Temesvár utcai iskola alapkőletételi ünnepségén 2021. június 23-án. A településen egy 16 tantermes, 450 diákot befogadó iskola épül.
photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szigetszentmiklóson, a Temesvár utcai iskola alapkőletételi ünnepségén 2021. június 23-án. A településen egy 16 tantermes, 450 diákot befogadó iskola épül. Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

A Kövér által elmondottak annak fényében is figyelemre méltók, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény kifejezetten kimondja, hogy a szolgálatok egyik legfontosabb feladata „a többpárti rendszeren alapuló képviseleti demokráciának” a védelme – írja a Direkt36.

A rendezvény nem volt nyilvános, nem jelentek meg róla beszámolók a kormánypárti sajtóban sem, és amikor a Direkt36 hetekkel ezelőtt ellenőrizte Kövér László honlapját, akkor azon sem szerepelt említés a beszédről. November 25-én csütörtökön kereste meg a szerkesztőség Kövér hivatalát, és a kérdések mellett megosztották vele a felvétel teljes átiratát. Erre nem érkezett válasz, viszont csütörtökön váratlanul közzétette a több mint másfél évvel ezelőtti beszéd leiratát a blogján Bayer Zsolt kormánypárti publicista. A beszéd szövege emellett megjelent Kövér honlapján is. A Direkt36 több nyomot is talált, amely bizonyítja, hogy a szöveget utólagos töltötték fel.

Kövér a titkosszolgálati vezetőknek elmondott beszédében nem részletezte, hogy konkrétan milyen cselekményeket vár el a szolgálatoktól. A Direkt36 ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a Pegasus kémszoftverrel valóban célba vettek magyar ellenzéki politikusokat, illetve a környezetükhöz tartozó embereket. Kövér beszéde előtt néhány hónappal tűnt fel a célpontok között például Gémesi György, Gödöllő ellenzéki polgármestere, idén tavasszal pedig egy ellenzéki híroldal kiadójának, az egykori MSZP-s Páva Zoltánnak a telefonját törték fel a Pegasusszal. Az ő megfigyelése épp akkor kezdődött, amikor nyilvánosságra került, hogy tanácsadói munkát végez a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíciónak.

A teljes beszéd hangfelvétele itt található:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.