Tüntetések törtek ki Iszfahánban a vízhiány miatt

külföld
2021 november 27., 07:00
comments 2

Tüntetések törtek ki pénteken Irán harmadik legnagyobb városában, Iszfahánban a vízhiány miatt, a régió legnagyobb folyójának, a Zajánderudnak a kiszáradt medrében gyülekező elégedetlenkedőket a karhatalom egyebek között könnygázzal és gumibotokkal oszlatta.

Az iráni hírügynökségek és a közösségi médián megjelent bejegyzések szerint a térséget súlytó aszály miatt a helyi földművesek megsegítését követelő aktivisták százai közül többen köveket hajigáltak a rendőrökre.

A Farsz félhivatalos hírügynökség arról számolt be, hogy a tüntetők egy rendőrségi motort és mentőautót is felgyújtottak a világhíres Hadzsu-híd közelében történt megmozduláson.

A péntekre virradó éjszaka során ismeretlenek rátámadtak a vízhiány miatt két hete békés ülősztrájkot folytató földművesekre és felgyújtották sátraikat. A helyi farmerek már évek óta tiltakoznak az ellen, hogy a Zajánderud vízét elvezetik más térségek, így például Jazd tartomány ellátására, aminek következtében földjeik kiszáradnak és megélhetésük kerül veszélybe. Az iráni sajtó szerint a jazdi csővezetéket már többször is megrongálták a múltban.

Júliusban szintén a vízhiány miatt Irán délkeleti részein voltak erőszakba torkollott megmozdulások, amelyek során több embert lelőttek a biztonságiak. A teheráni vezetés az ötven éve nem tapasztalt aszályt hibáztatja a vízhiányért, míg a rezsim bírálói a hatóságok rossz vízgazdálkodására is felhívják a figyelmet. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.