Egy napot bírt a tram-train, máris leállt járműmeghibásodás miatt

közlekedés
2021 november 30., 07:51
comments 21

A tram-train járatok Hódmezővásárhely vasútállomás és Rókus vasútállomás között közlekednek járműmeghibásodás miatt és a menetrend betartása érdekében – írja Facebookon a Máviform, hozzátéve, hogy Rókus vasútállomás és Szeged vasútállomások között villamossal lehet utazni tram-train helyett.

A tram-train egy járműve egy nappal azután hibásodott meg, hogy Lázár János hétfő hajnalra Hódmezővásárhelyre csődítette „a teljes magyar közlekedési kormányzatot” a város és Szeged között közlekedő tram-train első járatára.

A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A tram-train vonalán a Stadler által gyártott dízel-villamos hibrid CityLink járművek közlekednek. A járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót.

Az Átlátszó kalkulációja szerint az egész projekt 72 milliárd forintba került – ebből jutott Mészáros Lőrinc vejének is –, és mindössze 600 utas járhat vele jól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.