HVG: Több ezer oldalnyi bizonyítékot gyűjtöttek össze Völnerék ellen

bűnügy
2021 december 08., 06:07
comments 5

Hamarosan feloldhatják annak a büntetőeljárásnak a dokumentumait, amelyben Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese, Völner Pál is érintett, méghozzá gyanúsítottként - tudta meg a hvg.hu az ügyet közelebbről ismerő forrásoktól. Információik szerint a gyanúsítottak telefonjait már hosszú ideje, több hónapja lehallgatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A hosszú hónapokig tartó felderítés során több ezer oldalnyi iratanyagot produkáltak.

Az ügy előzménye, hogy a Legfőbb Ügyészség kedden hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett Völner Pál fideszes képviselő, igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztésére. Az ügyészségi közlemény szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

A hvg.hu cikke szerint lehetséges, hogy először a végrehajtók körében kezdett el vizsgálódni az NVSZ, majd miután képbe került Völner, a felderítést már nem lehetett leállítani. Több forrásuk is egyetértett abban, hogy ezen a szinten a felderítés eredményéről vagy éppen aktuális állásáról az NVSZ vezetője először Pintér Sándort, rajta keresztül pedig a miniszterelnököt is részletesen tájékoztatja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.