Orbán klóninterjújával köszöntik az ünnepet a megyei lapok

képzavar
2021 december 24., 09:25
comments 19

A NER legszebb hagyományai folytatva idén is ugyanazzal a miniszterelnöki egyeninterjúval készültek a karácsonyra a kormánypárti médiabirodalomba beolvasztott megyei lapok Zalától Szabolcsig. Ezeknél a lapoknál a politika rovatot a Mediaworks Bécsi úti központjából szerkesztik, és minden választás előtt vagy húsvétkor mindenhol nagy Orbán-interjút közölnek. A szöveget a Magyar Nemzet is lelkesen közölte. Arra, hogy mindenhol ugyanaz és ugyanúgy jelenik meg, pár éve a miniszterelnök azt mondta:

„Még szép!”

A Csermely Péter által készített interjú annyira belemenős lett, hogy az egyik kérdés, vagy mi, konkréten így hangzott: „Az új életünkben is itt vannak a régi kihívások, de jöttek melléjük újak. Eközben egy olyan közösségnek vagyunk a tagjai, az Európai Uniónak, amelyik a sorsdöntő gondjaival, migrációval, energiaválsággal, demográfiával, csökkenő világgazdasági súlyával nem törődik, ellenben van két kis plüssbabája, Lengyelország és Magyarország, amiket dühé­ben időnként a falhoz csapkod. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy a jobboldali magyar közösségnek ebből már nagyon elege van.” Vagy így: „Érdekes mellékszál, hogy a bevándorlásról és a gyermekvédelemről eddig Európában csak a demokráciahiányosnak nevezett Magyarország kérdezte, illetve kérdezi meg közvetlenül a polgárait.”

A kérdezési technikának hála Orbán Viktort legalább semmi sem akadályozta meg a kibontakozásban. A járványról azt mondta, hogy „sajnos az oltást elutasítók száma jóval magasabb annál, mint amiben reménykedtem. Magyarok vagyunk, mindig van egy jobb megoldásunk, mindig olvasunk vagy hallunk valamit, ami számunkra jobban hangzik az orvosok szavainál. Ehhez képest nagy eredmény, hogy a harmadik oltást már hárommilliónál is többen vették fel, ezzel a legjobbak közé tartozunk Európában. Ez az első és a második oltás esetében is így volt. Mi, magyarok mindig jól indulunk meg; a török levéltárak középkori irataiban leírják, hogy a magyar csapatok első rohama irtózatos – de nincs második. Úgy tűnik, ez a tulajdonságunk megmaradt.” Ugyanakkor bízik abban, hogy valamikor majd visszatér a Covid előtti életünk.

Az új német kormánnyal továbbra sincs kibékülve: „Elég, ha ránéznek az új német kormány szereplőire, és tudják, hogy a korrupciós listán Magyarország jóval kedvezőbb helyen áll.”

A miniszterelnök Magyarországot továbbra is virágzó demokráciának tartja: „Amikor a Covid lerohant minket, és ki kellett jelölni a védekezés fő irányait, azonnal elindítottunk egy nemzeti konzultációt. Amikor megjött az oltás, és újra lehetett indítani a gazdaságot, akkor is kikértük a magyarok véleményét. A migráció megítéléséről népszavazást tartottunk, és jövő tavasszal arról is szavazhatnak a magyarok, hogy mi magunk neveljük-e a gyerekeinket vagy brüsszeli filozófusok és társadalommérnökök. Nincs még egy olyan ország az unióban, ahol az alapvető kormányzati döntések kialakításakor sok millió polgár véleményét ilyen mértékben figyelembe vennék, mint Magyarországon.”

Úgy számol, hogy 2022-ben három feladata lesz a kormánynak: „Az első ezeknek a nagy gazdasági intézkedéseknek a végrehajtása, a második a vírussal szembeni további sikeres védekezés, a harmadik pedig a gyermekvédelmi népszavazás lebonyolítása.”

Végül országa népének az ünnep alkalmából azt üzente: „A karácsony a találkozás ünnepe. Találkozunk a családunk tagjaival, de találkozik az ég is a földdel, és Jézus születésekor találkozik az Isten az emberrel is. Azt kívánom a magyar családoknak, hogy az ajándékok és a családtagok viszontlátásának öröme mögött, a gyertyák fényénél lássák meg a szenteste eredeti értelmét és szépségét is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.