Több milliós sérelemdíjat és bocsánatkérést követel Kósa Lajostól a csengeri örökösnő

POLITIKA
2021 december 24., 10:54
comments 4

A csengeri örökösnő, azaz P. Mária 2,5 millió forint sérelemdíjat és bocsánatkérést követel Kósa Lajostól, amiért a Fidesz alelnöke azt állította, hogy a nő egy csaló és már el volt ítélve csalásért - mondta a Blikknek Helmeczy László, az előzetesben lévő nő ügyvédje.

Balra Sz. Gáborné, jobbra Kósa Lajos fideszes politikus
photo_camera Balra P. Mária, jobbra Kósa Lajos fideszes politikus

A csengeri nő a gyanú szerint éveken át vert át embereket azzal a történettel, hogy egy 1300 milliárd forintos örökség vár rá Németországban, és a pénz megszerzésééig kért anyagi segítséget. Az ügybe belekeveredett a Kósa Lajos is, aki megígérte a nőnek, hogy segít befektetné a mesés összeget. Ennyi pénzből egyébként 4 BMW-gyár is kijött volna, de Kósa akkor valamiért nem fogott gyanút, az ügyvédje még közös céget is alapított az asszonnyal. Tavasszal az ügyben előkerült egy közjegyzői dokumentum, ami Kósa anyja nevére utaltatott volna 800 millió forintot Sz. Gábornétól.

Beadtam a keresetet, amelyben a védencem azt kéri, kérjen tőle bocsánatot Kósa Lajos és fizessen neki 2,5 millió forint sérelemdíjat, mert több nyilatkozata is személyiségi jogot sértő, rágalmazó és becsületsértő volt. Köztük az, amelyben Kósa Lajos azt állította róla, hogy csaló, csalásért már el volt ítélve, de ez nem igaz, még büntetőeljárás sem volt folyamatban ellene korábban” - mondta a védőügyvéd a lapnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.