Két adag Janssen nagyban segít megelőzni a kórházba kerülést akkor is, ha elkapjuk az omikront

járvány
2021 december 30., 12:27

Egy dél-afrikai kutatás szerint két adag Janssen vakcina 85 százalékkal csökkentheti a kórházba kerülés kockázatát abban az esetben, ha elkapjuk a koronavírus omikron variánsát. A való életben végzett mérés eredményeit csütörtökön tették közzé, egyelőre preprint formában, vagyis még nem estek át külső ellenőrzésen.

A kutatásban 69 ezer egészségügyi dolgozó vett részt, akik 6-9 hónappal az első oltás után kapták meg a másodikat. Mivel a Janssen alapesetben egyadagos vakcina, itt a második tekinthető a megerősítő oltásnak. A biztató eredmények különösen fontosak Afrikában, ahol nagyban támaszkodnak erre az oltóanyagra. (Az európai járványközpont adatai szerint Magyarországon 90 ezren kaptak Janssent megerősítő oltásként, köztük vannak, akiket elsőre nem Janssennel oltottak.)

Janssen-vakcina
photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az eddigi ismereteink alapján úgy tűnik, az omikron a korábbi variánsoknál hatékonyabban kerüli ki a vakcinák által biztosított antitestes védelmet, ezért hangsúlyozzák a ráadásdózis fontosságát.

Több kutatás arra utal, hogy az omikron enyhébb tüneteket okoz a deltánál, de egyelőre nem világos, hogy ez a vírus tulajdonságaiból fakad-e, vagy egyéb körülmények magyarázzák. Az viszont biztos, hogy az omikron minden korábbi variánsnál gyorsabban terjed. Az aggályok szerint még ha arányaiban kevesebb is a súlyos eset az omikronos fertőzöttek között, csupán nagy számuk miatt is túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.