„Minden, amit tettem és teszek, az nagy részben azért van, hogy egyszer te is szabadon tudj élni” – üzente húgának Szilágyi Liliána

bűnügy
2022 január 02., 06:18
comments 1

Szilágyi Liliána úszó december 29-én előbb egy Facebook-posztban, majd két interjúban állította azt, hogy apja, Szilágyi Zoltán ügyvéd, aki egyben egy ideig az edzője is volt, testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt gyerekkorától kezdve, illetve az édesanyját is bántalmazta.

Az Úszószövetség másnap jelezte, hogy vizsgálatot indítanak, míg Szilágyi Zoltán egy nyílt levelet küldött el több szerkesztőségnek, melyben azt írta, hogy lánya nem mond igazat, és feljelentést tesz. December 31-én az Index kapott egy levelet Szilágyi Gerda, Liliána az apjukkal élő húgának aláírásával, melyben többek közt azt írja, Szilágyi Zoltán soha nem abuzálta sem őt, sem Liliánát. Édesanyjukról nem tesz említést.

Szilágyi Liliána a riói nyári olimpia női 200 méteres pillangóúszásának elődöntõje után a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én
photo_camera Szilágyi Liliána a riói nyári olimpia nõi 200 méteres pillangóúszásának elõdöntõje után a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én Fotó: Illyés Tibor/MTI

Január elsején este megjelent új posztjában Szilágyi Liliána többek között ezekre a fejleményekre is reagált. Mint írta, az elmúlt napokban történt események után talán leginkább büszkeséget, erőt és reményt érez: rengeteg támogató üzenetet kapott, és reményt is, hogy igenis bárhonnan fel lehet állni: „Bármilyen mélyen is vagy, mindig van kiút! Mindig van megoldás, hiszen ahol megértés születik ott egy új út nyílik!”.

Szilágyi posztjában kitér arra is, hogy apja megnyilvánulására nem akar reflektálni, mert szerinte teljes mértékben önmagáért beszéltek a sorai. „Nem vagyok hajlandó nyílt vagdalkozásba kezdeni, mert ez az egész ügy sokkal de sokkal értékesebb annál, minthogy szappanoperát csináljunk belőle. A gyűlölet és a támadás csak rossz dolgot tud létrehozni. Én senkit nem akartam és nem is akarok tönkretenni, egyszerűen saját magamat szeretném tisztázni.”

A poszt legvégén pedig húgának üzent, mivel máshogy nem tudja elérni a testvérét, de tudja, hogy olvassa ezeket a sorokat:

„Tudd, hogy amióta megszülettél Te vagy a legnagyobb motivációm. Minden amit tettem és teszek, az nagy részben azért van, hogy egyszer Te is szabadon tudj élni! Mérhetetlen erő van benned és tudom, hogy nagyon-nagyon mélyen vagy most, de igenis egy igazi harcos és túlélő vagy! Mindig is az voltál! Sajnálom, ha nem érted miért történik most mindez. Sajnálom, hogy úgy alakult minden, hogy ott kell legyél! Legfőképpen pedig sajnálom, hogy önmaga védelme érdekében ugyanúgy pajzsként használ téged és a nevedet apánk, mint engem egykor. Ez nem a Te szégyened! Elmondhatatlanul szeretlek és hiányzol! De küzdök érted. Anyuval küzdünk érted minden téren! (Kérlek emlékezz mit mondtam 2016-ban!!!!!!)”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.