Egy ukrán művészcsoport tagja levizelte a nacionalisták által nemzeti hősnek tartott Sztepan Bandera szobrát Lembergben

MŰVÉSZET
2022 január 06., 20:05
comments 6

Jelentős botrány bontakozott ki az új év első napjaiban az ukrán sajtóban és a közösségi médiában. Kikerült ugyanis az internetre a provokatív akcióiról is ismert A Jó És A Fény Harcosai művészcsoport egy videója, amelyen a társaság egyik tagja, a 24 éves Natalija Derevjanko levizeli a vitatott megítélésű Sztepan Bandera lembergi szobrának talapzatát. A felvétel még nyáron készülhetett, de közzétételét Bandera születésének január 1-jei évfordulójára időzítették.

Sztepan Bandera az ukrán nacionalisták egyik ikonja, míg a másmilyen meggyőződést vallók jobbára náci kollaboránsnak és antiszemita gyilkosnak tartják.

A vélhetően egyfajta művészeti projektnek szánt videó először a Vimeóra került ki, ahonnan néhány órán belül eltávolították, de ennyi is elég volt, hogy elkezdjen terjedni az ukrán közösségi médiában.

A nacionalisták érthető módon súlyos provokációként kezelik az ügyet, és erősen támadják-fenyegetik Derevjankót a közösségi médiában.

A rendőrség vizsgálatot indított, különös tekintettel arra, hogy az emlékmű hiába van bekamerázva, az incidens a lapok szerint mégis meglepetésként érte a szerveket.

A felvételt ide kattintva tekinthetik meg nyájas olvasóink, legalábbis addig, amíg el nem távolíttatik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.