10 év börtönre ítélték Kun-Mediátor Marcsikát

bűnügy
2022 január 07., 12:10
comments 5

A Szolnoki Törvényszék sikkasztás és csalás bűntettében első fokon bűnösnek mondta ki D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől. Összesen 5,4 millió forint pénzbüntetésre is ítélték.

Legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra, ebbe beleszámítják az előzetesben és házi őrizetben letöltött időt is.

A vádlottat a sértettek felé összesen kb. 1,5 milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték.

Az ítélethirdetésen sem a vádlott, sem a sértettek nem voltak jelen. Az ítélet nem jogerős, a vádlott védője közölte, hogy felmentésért és a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbeznek.

Az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, de közölte, a vádlott ismételt letartóztatását tartják indokoltnak. Ezt a bíróság elutasította.

photo_camera Fotó: Kaufmann Balázs / 444

Karcagról Belize-en át Szolnokig

A később Kun-Mediátor Marcsika vagy Bróker Marcsi néven elhíresült D. S. N. Mária nevét 2015-ben ismerhette meg az ország, amikor a nő, akinél rengeteg karcagi fektette be a pénzét, szőrén-szálán eltűnt, a gyanú szerint több milliárd forintnyi kárt maga mögött hagyva.

A Kun-Mediátor nevű utazási irodában ülő nő a vádirat szerint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. vezetőjeként a cég 15 éves működése alatt az ügyfeleit megtévesztve 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott. 1999 nyarától 2015 tavaszáig kínált kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget az ügyfeleinek, és akik éltek az ajánlattal, azokkal a cége nevében szerződést kötve vállalta, hogy az átutalt vagy átadott pénzeket havi 1-1,75 százalékos hozamot garantálva pénzintézeteknél köti le. De az utazásszervezésre és valutaváltásra alapított Kun-Mediátornak nem volt engedélye erre a szolgáltatásra és az akkori pénzügyi viszonyok között nem is volt reális esély az ígért hozamra.

Amikor a magyar hatóságok őrizetbe akarták venni, épp a közép-amerikai Belize-ben nyaralt, és mivel nemzetközi elfogató parancsot adtak ki ellene, a kéthetes nyaralás megcsúszott, és majdnem két év lett belőle. A Karib-tenger partjainál csak azért bukott le, mert megint piramisjátékot kezdett szervezni, és másfél évvel később letartóztatták, majd Magyarországra toloncolták.

D. Sándorné vezetőszáron
photo_camera D. Sándorné vezetőszáron

Mit tudhattak a karcagi nagykutyák?

Karcagnak korábban évtizedekig a későbbi miniszter, a fideszes Fazekas Sándor volt a polgármestere, és Varga Mihály pénzügyminiszter is onnan származik, gyakran jár vissza. Egyébként is egy kis városról van szó, így hát rögtön felmerült a kérdés, hogy vajon miről tudhattak a helyi fideszesek.

A várost uraló Fidesz a kormánypárti médiagépezettel megtámogatva egyből ellentámadásba lendült, mondván: az egyik Kun-Mediátor Marcsikához kötődő céggel azonos telephelyre volt bejelentve egy másik cég, az Épkar, ami egykor állítólag támogatta nem fideszes jelöltek kampányát. A helyi Fidesz szerint így – az összes többi brókerügyhöz hasonlóan – a Kun-Mediátor-ügy is szocialista és/vagy jobbikos brókerügy. Csakhogy az Épkar addigra a Mészáros Lőrinc-féle építőipari birodalom része lett.

Az is felmerült, hogy Bróker Marcsit a helyismeretével Czibula Kálmán segítette Belize-ben, és a nő lelki támasza is volt ott. Czibula régebben a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője volt, és a Hunvald-ügy egyik gyanúsítottja lett, 2008-ban 8 millió forint kenőpénz átvételéért őrizetbe is akarták venni, de a horvátországi nyaralójába, majd onnan Mexikóba szökött. Czibula megszakította a kapcsolatot Kun-Mediátor Marcsikával, amikor a nő Belize-ben is pénzt csalt ki emberektől.

Megbánta, hogy belépett az üzleti életbe

Bróker Marcsi ellen 2017-ben emeltek vádat üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények (sikkasztás, számvitel rendjének megsértése, jogosulatlan pénzügyi tevékenység) miatt. 767 sértettet talált az ügyészség, de többen is lehettek, mert a sértetteket képviselő ügyvéd 2015 nyarán azt javasolta, hogy aki nem tud elszámolni a befektetett pénz eredetével, inkább ne jelentkezzen, Kun-Mediátor Marcsi pedig nem vezetett értékelhető nyilvántartást. A vád szerint a saját kollégáit is átverte, mert nem mondta meg nekik, hogy nincs is engedélye pénzintézeti tevékenységre.

A vizsgálatok szerint 10 milliárd forint kerülhetett be a piramisjátékba – volt olyan ügyfele, aki 1 milliárd forintot fektetett be –, de a kifizetések összege 4 milliárd sem volt, vagyis 6 milliárd forint eltűnt. (Pár héttel korábban még 16 milliárdos kárról volt szó.) Az ügyészség szerint az egyetlen vádlott, Kun-Mediátor Marcsi „maga és a családja megélhetését is ebből biztosította, emellett nagy értékű ingatlanokat, gépjárműveket is vásárolt, családtagjaival költséges utazásokon vett részt, továbbá a cég működési költségeit fizette” – de ezek nyilván nem tehettek ki 6 milliárd forintot.

2019 végén a törvény értelmében három év előzetes letartóztatás után szabadon engedték, és egyből házi őrizetbe helyezték, bűnügyi felügyelet alá, vagyis nyomkövetőt raktak rá, és csak naponta 2 órára mehetett el otthonról a dolgait intézni.

2020 őszén a bíróság előtt azt mondta: „Rossz a vádirat, mert nem csaltam, legfeljebb jogosulatlan pénzintézeti tevékenységért vonhatnak felelősségre. A bíróság korrekt, de a tárgyalóteremben színjáték zajlik. Vicc, hogy egy nyugdíjas követel tőlem 1 milliárd forintot. Összességében nem okoztam kárt, hiszen több volt a kifizetésem, mint a bevételem. Megbántam, hogy annak idején belevetettem magam az üzleti életbe. Sajnálom, hogy a lányaimat fenyegették miattam, amikor kirobbant a botrány, el is kellett menekülniük Karcagról.”

Azt is mondta, hogy szerinte Magyarországon direkt tették tönkre a bróker cégeket, és ennek lett az áldozata az ő cége is, erről pedig könyvet is ír, hogy felfedje az igazságot. Arról is beszélt, hogy csak a lánya segítségével tudja fenntartani magát, mert a 260 ezres nyugdíjának a felét levonja a NAV a 30 milliós adótartozása miatt.

(Érdekesség: 2016-ban a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola színtársulatának a Déryné Kulturális Központban tartott Gigantikus Galaktikus Őrület című műsorában a csillagkapun keresztül érkezett a Belizi Maranka nevű szereplő.)

„Egy pletyka miatt csúsztam el”

Az ítélethirdetésen a bíró részletezte, melyik sértettnek hány millió forint kártérítést kell fizetnie Bróker Marcsinak, majd hosszan sorolta, milyen vagyontárgyakat foglaltak le a Kun-Mediátor cégtől és a vádlottól, nyomtatóktól számítógépeken és pendrive-okon bútorokon és ékszereken át mindenféle tárgyakig.

Ítélethirdetés a Szolnoki Törvényszéken 2022. január 7-én.
photo_camera Ítélethirdetés a Szolnoki Törvényszéken 2022. január 7-én. Fotó: Kaufmann Balázs/444

Az indoklásban elhangzott, hogy a vádlott legmagasabb végzettsége érettségi, de volt pár pénzügyi továbbképzése. Most nyugdíjas, 2017-ben elhunyt a férje. Nem áll rendszeres orvosi kezelés alatt. Bróker Marcsinak több ingatlanja és járműve is van, ezeket zár alá vették.

A vádlott mindent megtett azért, hogy a sértettek bizalmát fenntartsa, azokat, akik kivették a pénzt, a nagy befektetőinek pénzéből fizette ki. Úgy fogalmazott, őket nem sajnálta, mert csak szívták a vérét, és vitték a pénzt. Emailek is fennmaradt arról, hogy Bróker Marcsi levelekben úgy tett, mintha a pénzeket legálisan fektette volna be.

A bíró elmondta, hogy Bróker Marcsi csak 2021. novemberében, az ügyészi vádemelés után válaszolt a kérdésekre. Azt mondta, nem akart kárt okozni, de nem láthatta, mi fog történni, többször is úgy fogalmazott:

„Egy pletyka miatt csúsztam el.”

Enyhítő körülmény volt, hogy 100 sértettnél teljesen, 184 esetben részben megtérült a kár, a vádlott már idős, és hosszú évekig elhúzódott a per. A bíró azt mondta, az irányadó középtől, a 10 évtől nem indokolt egyik irányban sem eltérni. Bróker Marcsi a jövőben semmilyen gazdálkodó szervezetet nem vezethet.

Kun-Mediátor Marcsikán felül a két lányának esetében 16 és 17 millió forint értékben vagyonelkobzást tartanak szükségesnek. Másoknál és más összegeket illetően nem találtak indokoltnak vagyonelkobzást. Bróker Marcsinak 8 millió forint perköltséget is ki kell fizetnie.

A védő szerint kiderült már, hogy Bróker Marcsit nem elfogták Belize-ben, hanem önként tért haza, és itt tartóztatták le, úgyhogy nem indokolt a letartóztatásának az újabb elrendelése. Igen szorosak a családi kapcsolatai, a kényszerintézkedéseket betartotta, a bíróságra mindig pontosan érkezett, és a védekezésben aktívan vett részt, a védő szerint így nem reális attól tartani, hogy megszökne. A bűnismétlés elkövetése pedig egyáltalán nem reális veszély, hiszen házi őrizetben van, és az egész ország ismeri az ügyét.

A bíró úgy döntött, bár Bróker Marcsi annak idején megszökött, most nem kell újból letartóztatni, a másfokú eljárásig marad a házi őrizet és a bűnügyi felügyelet. A védelem ezt tudomásul vette, az ügyészség fellebbezett.

Másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán fognak ítéletet hozni.

A brókerbotrányok kora

A Buda-Cash engedélyét 2015. február 24-én függesztette fel az MNB, miután kiderült, hogy kb. 100 milliárd forint eltűnt az értékpapírokkal foglalkozó cégtől. A cég vezetői az ügyfelek befektetéseivel részben sajátjukként rendelkeztek, részben ellopták azokat, és bár a felügyeleti szervek előtt ismert volt a Buda-Cash és az általuk felvásárolt takarékszövetkezetek áttekinthetetlen tulajdonosi szerkezete meg a sok kereszttulajdonlás, a felügyeleti jelentésből nem derült ki, hogy a Buda-Cashnél két évtizeden keresztül hiány volt. Az elkövetők több év börtönt kaptak.

A Quaestor-botrány 2015. márciusában robbant ki, amikor az MNB felfüggesztette a cég tevékenységi engedélyét. A cég kb. 60 milliárd forintnyi vállalati kötvényt adott ki, de volt 150 milliárd fiktív kötvény is, amit a felügyelet tudta nélkül, illegálisan adtak el. Piaci szakértők szerint évek óta látszott, hogy egyfajta piramisjáték folyik, a cég újabb kibocsátásokból fedezte az éppen lejáró kötvények kifizetéseit. A győri futballstadionon és a csatolt irodaépületek hasznosításán kívül nem nagyon látszottak olyan vagyonelemek, amik nyereséget hoztak volna a cégnek. (Ezt most valaki meg is akarja venni.) A Quaestor vezére, Tarsoly Csaba két évig volt előzetesben, most lakhelyelhagyási tilalom alatt van. A Quaestor-ügyet annak idején négy TLDR-cikkben (1., 2., 3., 4.) mutattuk be.

A 2018-as parlamenti választás előtt derült ki, hogy egy csengeri asszony, Sz. G. P. Mária éveken át verhetett át embereket azzal a történettel, hogy egy 1300 milliárd forintos örökség vár rá Németországban, és a pénz megszerzésééig kért anyagi segítséget. Az ügybe belekeveredett a Kósa Lajos is, aki megígérte a nőnek, hogy segít befektetné a mesés összeget. Ennyiből négy BMW-gyár is kijött volna, de Kósa akkor valamiért nem fogott gyanút, és az ügyvédje még közös céget is alapított a nővel, sőt Kósa az anyja nevére utaltatott volna 800 millió forintot Sz. Gábornétól. P. Mária a bíróságon azt vallotta, hogy a Kósával közös svájci útjaikon, amiken a hagyaték ügyében jártak el, ő fizette a Fidesz-alelnök szállását is. Kósa elismerte, hogy járt Svájcban P. Máriával, és tanácsadói szerződést kötött vele. A nő most 2,5 millió forint sérelemdíjat és bocsánatkérést követel Kósától, mert a Fidesz alelnöke azt mondta, hogy a nő már el volt ítélve csalásért. P. Máriát 780 millió forintos csalással vádolják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.