Kaczyński is elismerte, hogy a lengyel kormány használta a Pegasust

külföld
2022 január 08., 06:40
comments 2

Jarosław Kaczyński, Lengyelország miniszterelnök-helyettese és a kormányon lévő Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke elismerte, hogy Lengyelország használta a Pegasus kémszoftvert, azt viszont tagadta, hogy azt ellenzéki figurák ellen vetették volna be. A politikus erről a Sieci nevű lapnak beszélt, mely hétfőn jelenik meg, de pénteken már közöltek belőle részleteket.

Jaroslaw Kaczyński, a PiS elnöke
photo_camera Jaroslaw Kaczyński, a PiS elnöke Fotó: ARTUR WIDAK/NurPhoto via AFP

Kaczyński azt mondta az interjúban, hogy a Pegasust sok országban használják a korrupció és a bűnözés ellen. A titkosított adattovábítás technológiai fejlődésével indokolta, hogy a kormánynak be kellett szereznie aszoftvert. „Rossz lenne, ha a lengyel szolgálatoknak nem lenne ilyen eszközük” - mondta.

Decemberben kiderült, hogy Lengyelországban egy ellenzéki figurákat képviselő ügyvédet, egy ügyészt, és egy ellenzéki képviselő telefonján is megtalálták a Pegasus nyomait. Mateusz Morawiecki miniszterelnök akkor álhírnek nevezte a Citizen Lab erre vonatkozó eredményeit, és azt mondta, bizonyára külföldi titkosszolgálatok figyelték meg az említett három személyt. Wojciech Skurkiewicz védelmi miniszterhelyettes december végén még tagadta, hogy a lengyel szolgálatok használnák a Pegasust.

Néhány napja a Gazeta Wyborcza napilap írta meg, hogy a kormány a programot valószínűleg törvénytelen módon finanszírozták: csak az állami költségvetésből lehetne ilyesmit finanszírozni, viszont az Igazságügyi Alap forrásaiból fizették ki, amely a bírságokból származó pénzt gyűjti össze, és elsősorban a bűncselekmények áldozatainak megsegítésére, valamint bűnmegelőzésére fordítják. Majd Izrael szerdán bejelentette, hogy a Pegasus-ügy miatt nem engedélyezi a cyberfegyverek exportját Lengyelországba és Magyarországra. (AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.