Fidesz: Gyurcsány

január 10., hétfő 17:49
27

Gyurcsány

- írta hétfő délután kiadott közleményében Magyarország legerősebb pártja, a kétharmaddal kormányzó Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.

Az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott levél szerint Gyurcsány és pártja, a Gyurcsány-párt vasárnap és hétfőn ismét arról tett tanúbizonyságot, hogy bevándorláspártiak, és lebontanák a kerítést.

A párt Gyurcsány, illetve Niedermüller Péter, a Gyurcsány-párt politikusának nyilatkozatára reagálva kijelentette továbbá, hogy Gyurcsány.

A baloldal semmit sem változott, írta még a Fidesz, és ennek ismét hangot adtak: előbb Gyurcsány állt ki az illegális migráció mellett, majd Gyurcsány polgármestere, Niedermüller Péter, aki azt mondta, ha kormányra kerülnének, lebontanák a határkerítést.

A baloldal, amit a Fidesz szerint Gyurcsány vezet, a magyar emberek helyett továbbra is Brüsszel oldalán áll, és együtt tennék legálissá az illegális migrációt, feltehetően Gyurcsány vezetésével.

A Fidesz-KDNP-nek a közlemény szerint ellenben a magyar emberek biztonsága az első, és továbbra is azon fog dolgozni, hogy megvédje Magyarország határait.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt