Több ezres tüntetést tartott Budapesten a Mi Hazánk azért, hogy ne legyenek kötelező oltások

POLITIKA
2022 január 16., 18:53
comments 20

Budapest belvárosában tartott tüntetést a Mi Hazánk vasárnap délután, saját megfogalmazásuk szerint a „covid-diktatúra ellen”. Ez már nem az első megmozdulása volt a pártnak a témában, decemberben is tiltakoztak, és a két rendezvény alapján néhány ezres táborra már stabilan számíthatnak.

A párt

  • követeli, hogy ne tegyenek kötelezővé semmilyen oltást (ez most sem kötelező)
  • tiltakozik a kormány csütörtöki bejelentése ellen, hogy a védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul (vagyis csak azok kezében lesz érvényes, akik három oltást kaptak, vagy az elmúlt fél évben kapták a másodikat),
  • és az ellen is tiltakozik, hogy gyerekeknek oltást kelljen kapniuk.

Toroczkai László pártelnök – akit ezeken a rendezvényeken rendszeresen úgy konferálnak fel, mint Magyarország egyetlen oltatlan miniszterelnök-jelöltjét - azt mondta, a választásokig fokozni akarják az utcai ellenállást „az oltásterrorral szemben”.

Arról, hogy hogyan fogalmazta újra magát a Mi Hazánk a járványhelyzetben, a héten a Magyar Jeti című videós műsorunkban foglalkozunk majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.