A Megafon már közel 600 millió forintot elhirdetett a Facebookon a Fidesz győzelméért

Tbg
POLITIKA
2022 január 19., 11:10
comments 5

A Facebook minden korábbinál jobb lehetőségekkel kecsegtet a politikai pártoknak, hiszen a fizetett hirdetéseken keresztül a bizonytalan és a kevésbé érdeklődő választók is láthatják a politikai üzeneteket, ráadásul úgy, ahogy azt a hirdető előzetesen meghatározza.

De a világ legnagyobb közösségimédia-cége 2019-ig semmilyen információt nem tett elérhetővé a politikai hirdetésekről. Akkorra viszont az USA-ban és Európában is bevezették a politikai hirdetéseket összegyűjtő és azok néhány alapvető információját a nyilvánossággal is megosztó Ad Libraryt, amivel először vált feltérképezhetővé, hogy ki mire mennyit költ. Le lehet tölteni egy nagy adathalmazt arról, hogy egy országban melyik hirdető mennyit költ összesen vagy egy adott időszakban.

Bene Márton politológus és társai a 2019-es EP- és önkormányzati választások előtti facebookos kampányköltéseket vizsgáló tanulmányukban még így értékelték a politikai hirdetéseket: „úgy tűnik, hogy a Facebook Magyarországon inkább ellenzéki kampányeszköznek tekinthető, ahol az Orbán-rendszer ellenzéke nagyobb láthatóság elérésére képes, mint az offline kommunikációs szférát domináló kormánypártok”.

Azóta viszont sok minden megváltozott, és a kormányoldal nagyon belehúzott.

A politikai hirdetés, ami nem az

2020 őszén a fideszes Koncz Zsófia a kampányában csak a Facebookon több pénzt költött el hirdetésekre, mint amennyit összesen lehetett volna, ami miatt bejelentést tettek a pártok gazdálkodását vizsgáló Állami Számvevőszéknek.

photo_camera Fotó: Koncz Zsófia/Facebook

De az ÁSZ közölte, hogy ők csak azt ellenőrizhetik, amivel a jelöltek elszámolnak, ráadásul a közösségi médiában megjelenő hirdetések nem számítanak politikai hirdetésnek (holott maga a Facebook is azt állítja, hogy azok). Az ÁSZ állítja, hogy rég jelezték, hogy változtatni kellene a szabályokon, de erre „egyetlen párt vagy civil szervezet sem reagált”.

A liberális diktatúra mítosza

A jobboldali mitológiában hangsúlyos az elnyomatottságérzés, Orbán Viktor a mai napig azt állítja, hogy baloldali-liberális médiafölény van, ami már semmilyen mutató szerint nem igaz.

De nemcsak Magyarországon él ez a hiedelem: miközben a trumpista jobboldal a konzervatív hangok elnyomásáról beszélt, kiderült, hogy a Cambridge Analytica politikai tanácsadócég legalább 87 millió Facebook-felhasználó adataihoz jutott hozzá, és erre építve segítették a brexitpártiak meg Donald Trump kampányát is.

A cég történetéről korábban hosszabban is írtunk, azóta kiderült, hogy ipari léptékű, globális manipulációs gépezet lehetett a cég, 68 országban dolgozott.

Megafonba a tölcsérhang

A Megafon Központ az Alapjogokért Központ nevű fideszes thinktank hatókörében jött létre. Az Alapjogokért Központ a finanszírozása nagy részét a Fidesz pártalapítványától kapja, a munkatársai „szakértőként” szoktak szerepelni a közmédiában és a kormánypárti sajtóban, a korábbi vezetője, Szánthó Miklós pedig a KESMA-t irányítja.

photo_camera Szánthó Miklós influenszerkedik Fotó: Szánthó Miklós/Facebook

A Megafon Központot Kovács István, az Alapjogok Központ stratégiai igazgatója hozta létre, hogy felépítsenek fiatalos kormánypárti megmondóembereket, akik aztán olyan közönségnek adják elő a kormányzati kommunikációs vonalat, ami nem olvas Magyar Nemzetet és nem néz köztévét.

A Megafon Központ vezetői és támogatottjai többször állították a sajtóban, hogy a központban nincs a Fidesz pártalapítványától és a Miniszterelnöki Kabinetirodától az Alapjogok Központnak juttatott pénz, sőt, semmilyen közpénzt nem kaptak. Azt állítják, jobboldali üzletemberek támogatásából működnek, akiknek a többsége állítólag állami megrendeléseket sem kapott soha. Ezt nem lehet ellenőrizni, hiszen anonim adták a támogatást. Csak Rákay Philip ismerte el, hogy ő támogatta a központot, ami azóta hirdeti a Facebook-posztjait.

A Megafon egyelőre 9 Facebook-oldal (A kopasz oszt, Bayer Zsolt, Bohár Dániel, Deák Dániel, Déri Stefi, Konverzió, Kötter Tamás, Rákay Philip és Trombitás Kristóf) posztjait támogatja pénzzel, 2021 végére túllépték a félmilliárd forintot. A Megafon egyik kampányvideóján látszik, hogy egy nagyobb újság szerkesztőségéével vetekszik a hely, ahol a Facebook-oldalakat kezelik.

link Forrás

Az Isten pénze

A hirdetésekre elköltött pénznél két dolgot kell megkülönböztetni: egyrészt meg lehet nézni, hogy ki hirdet, másrészt meg lehet vizsgálni, hogy milyen oldalakra mentek el a hirdetési pénzek. Először nézzük a hirdetőket, akik a pénzt küldik:

Az adatszolgáltatás kezdete óta a Megafon költötte a legtöbbet, jövő hétre meglesz nekik a 600 millió forint.

A Fidesz 552 milliónál jár, a kormány pedig 494-nél (ebben mondjuk benne vannak a közszolgálati, oltáspárti stb. hirdetések is). Őket követi az ellenzéket régóta aktívan toló EzaLényeg.hu 272 millióval. A 170 milliós DK-t pedig a mostanában nagy lendülettel hirdető, kormánypárti Aktuális Média követi.

link Forrás

A legutóbbi, vasárnapig tartó teljes héten is messze a Megafon költött a legtöbbet (33 milliót), ezzel együtt egyre kevesebbet költenek rájuk, inkább a szintén fideszes, de arctalan Aktuális Média jön fel, már fele annyit költ, mint a Megafon. A Fidesz 11, Mázi-Zay 8 millió forintot költött, ezzel az ő költései ugrottak meg a leginkább (775 százalékkal), és csak utána jön a kormány 6,5 millióval. Látszik, hogy a közmédia is nagyon belehúzott, a honlapja 523 százalékkal többet hirdet.

link Forrás

A fenti táblázatban messze a kormánypártiak a legnagyobb hirdetők, a top 20-ban ezek a kivételek:

Ha nagyvonalúan a Mi Hazánkat, Gattyán pártját és az amerikai blogot is az ellenzékhez számoljuk, még akkor is csak 23 millió forintot tesznek ki együtt, miközben a legnagyobb fideszes költések összesen 74 millió forintra rúgnak.

Az alábbi táblázatokon pedig az látható, hogy milyen oldalakra ment el a pénz, a lehengerlő fideszes fölény itt sem kérdéses. Az előző két hét után láthatóan új lendületet vettek a hirdetők.

link Forrás

Gyurcsány és a csirkefarhát

A kormányoldal legtöbbet futó hirdetései a héten arról szóltak, hogy „Márki-Zay Péter visszatérne a Gyurcsány-korszak politikájához, és fizetőssé tenné az egészségügyet”, és hogy: „Márki-Zay Péter után most Gyurcsány Ferenc is letette voksát a migráció támogatása mellett. Az illegális bevándorlást nem megszervezni, hanem megállítani kell, erről is szavazunk áprilisban!”, illetve elkezdtek bejönni az élelmiszerár-befagyasztásos hirdetések is.

link Forrás

Az ellenzék jóval kevesebbet hirdetett, Márki-Zay főleg a Fudan-ellenes népszavazásról: „Fideszes kiváltságosok kínai elitegyeteme helyett diákvárost mindannyiunknak!”

Ami pénzben kifejezhetetlen

Egyelőre nem vettük figyelembe, hogy a hirdetők a Google-ön – és azon keresztül a Youtube-on – keresztül mennyit költenek. (Emlékezetes, hogy a 2018-as választás előtt a kormányközeli médiabirodalom egyes tagjai és rengeteg kamuprofil a Facebook mellett a Youtube-on is hirdettek régi, Amerikában feketék által elkövetett bűncselekményeket ábrázoló videókat, amik alá robbanáshangokat és Allah akbar!-kiáltásokat vágtak, és ráírták, hogy „Európa 2018, ezt akarjuk?” Erről a kormányinfón Gulyás Gergelyt is megkérdeztük.)

link Forrás

A pártok már a hirdetéseken felül is folyamatosan jelen vannak a Facebookon, állandó a posztolás, a kereszthivatkozás és a kommentelés. A Fidesz például évek óta jól beolajozott facebookozó-hadsereget működtet, a negyedik Orbán-kormány miniszterei pedig már inkább influenszerek, mint miniszterek.

És nem csak influenszerek és képviselőjelöltek hirdetnek: ott van több száz politikai üzeneteket sulykoló sajtótermék, blogok, mémoldalak, önkormányzatok, sportegyesületek stb.

A Facebooktól lekért adataink tájékoztató jellegűek, az eddig összesen 400 ezer forint alatti összegben hirdetőket egyelőre nem vizsgáltuk, ezek a hirdetések egyébként együtt 536 millió forintot tesznek ki. A következő hetekben ezekkel is fogunk foglalkozni. (Címlapkép: Tbg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.