Az önkormányzati elvonások miatt Szombathely és Pécs polgármestere sem kéri az emelt fizetését

belföld
2022 január 21., 20:56
comments 1

Sem Szombathely, sem Pécs polgármestere nem kéri a megemelt fizetését, amit törvény ír elő - számolt be az ATV. A parlament ugyanis anélkül emelte meg a településvezetők jövedelmét, hogy fedezetet biztosított volna hozzá. Az ellenzéki városvezetők azt mondták, nem lenne igazságos, ha a jelenlegi helyzetben több pénzt vennének fel.

Nemény András, Szombathely ellenzéki összefogás által támogatott polgármestere azt mondta, az elvonások miatt a város nagyon súlyos gazdasági helyzetbe került, és arra kérte az önkormányzatot, hogy ne kelljen felvennie ezt a fizetésemelést. „Amennyiben mégis kikényszeríti a kormányhivatal, akkor jótékonysági célra fogom ezt fordítani” – mondta Nemény.

photo_camera Pécs Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

Pécsen Péterffy Attila azt nyilatkozta: „Nem tudom elkerülni, hogy a törvény – a hivatalon keresztül – végrehajtásra kerüljön. Ha akarom, ha nem, meg kell kapnom a fizetésemelést, viszont én ezt az összeget vissza fogom adni a költségvetésnek, azért, mert ahhoz, hogy fennmaradhassanak az intézményeink, az ott dolgozók bérét is fizetni kell”.

A parlament döntése alapján a polgármesterek bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik. Az 5000 fő alatti településeken a béremelést központi forrásból támogatja a költségvetés, az ennél nagyobbaknak azonban saját forrásból kell kigazdálkodni a fedezetet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.