Az Orbán Viktor-i gigantikus sportrendezvény-szervezési projektek közül a legkudarcosabb zajlik épp Magyarországon, és bár a lényege még hátravan – a férfi kézilabda Európa-bajnokság döntőjét vasárnap játsszák –, a tanulságok levonásának napokkal korábban eljött az ideje, mint ahogy azt a legtöbben szerették volna. Az történt ugyanis, hogy a tavaly még világbajnoki ötödik magyar válogatott alaposan meglepve a közvéleményt már a csoportkörből sem jutott tovább.

Az említett konzekvenciákról az eddigi legérdekesebb elemzést Vass Gábortól, a korábbi válogatott játékostól olvashattuk, aki Svájcban él és dolgozik, és aki a 24.hu által készített interjúban azt mondta, „irreálisan túlfizetett, rosszul versenyeztetett, teljesítménykényszer nélküli sportolókkal nem lehet előrelépni”.

Az kérdéses, hogy egy mégoly brutális kudarc után – ami különösen kellemetlenül mutat a néhány évvel ezelőtti vizes világbajnokság és a tavalyi futball Eb sikerének tükrében – máris indokolt-e temetni az egész sportágat, amelynek nemzeti csapata egy évvel ezelőtt még tisztességesen szerepelt egy világversenyen, de nyilvánvaló, hogy adja magát a mélyebbre ásás igénye. Joggal merülhet fel, hogy a kormányzat által felépített szisztéma – az annak középpontjában álló taóval és a kapcsolódó létesítményfejlesztési őrülettel – valóban azt a hatást hozza-e, amelyről kezdeményezőjük ábrándozik.

Emberkísérlet

Egyértelmű, hogy a magyar miniszterelnök a versenysportot nem pusztán azért szereti, mert minden területen szereti a győzelmet, hanem azért is, mert komoly identitásteremtő és -erősítő szerepe van. Vagy lehet. Ezen túlmenően az is nyilvánvaló, hogy a Kádár-korszakból ránk maradt romos és korszerűtlen futballpályák és sportcsarnokok helyett épített sportkomplexumokban, stadionokban, arénákban – újabban dómokban – elvileg különb körülmények között képezhetők azok a sportolók, akik eredményeik és az ezekből fakadó közösségi élmények révén hozzátehetik a magukét ehhez az identitásteremtéshez és -fokozáshoz.

Csakhogy időközben kiderült az is – így tűnik –, hogy a szisztéma egyfajta emberkísérletként kezdett működni. Miszerint azok a sport- és klubvezetők, valamint sportolók, akiket a szóban forgó forrásokkal elárasztanak – ezek ugye nagyságrendileg különböznek a tao és az irányított szponzoráció előttiektől –, egyrészt szeretnek több pénzt keresni, mint korábban, másrészt ha már van miből, akkor szívesebben nyernének, amíg lehet, mintsem, hogy hosszú távú stratégiákban, tehetségfejlesztésben, a magyar válogatottak igényeinek feltétlen kielégítésében gondolkodnának.

Mindez nem csupán a kézilabdában érhető tetten – ahol a Bajnokok Ligája-szereplő topcsapatokban magyar játékosok kis túlzással csak mutatóban szerepelnek, érdemi játékidőt ők sem mindig kapnak –, hanem a többi látványcsapatsportban is, a főként szem előtt lévő futballban éppúgy, mint mondjuk a jégkorongban. A sztori egyik leágazása az, hogy a legjobbak már nem is mennek légióskodni, hiszen itthon többet kereshetnek, akár úgy is, ha a padon ülnek. A másik leágazás, hogy itt-ott már az utánpótlásban sem a magyar tehetségeknek adnak esélyt, helyettük légiósokat szerződtetnek, mert muszáj megnyerni az U21-es vagy az U18-as bajnokságot is.

Nem ezt az Európa-bajnokságot kell vizsgálni

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke – a kormányzó Fidesz parlamenti frakciójának vezetője – és Juhász István szakmai bizottsági elnök a belvárosi Scruton Közösségi Térben próbálta megfejteni az Európa-bajnokság kudarcának okát, és bár a legmélyebb mélységekbe nem ereszkedtek le, a felmerülő problémák egy részébe belekaptak.

Kocsis szerint például nem ezt az Európa-bajnokságot kell vizsgálni, messzebbről indulnak a sok vitától terhelt sportág problémái, amelyek egy része eddig szőnyeg alá lett söpörve. Az egész mögé kell tekinteni, utána porciózható ki a felelősség. Azt mondta, indulatból nem fognak döntéseket hozni, Nagy László férfiválogatottért felelős alelnököt sem készülnek lefejezni, a vizsgálat után kiderül, ki milyen hibákat követett el, és mikor.

Ezzel együtt kiderültek különös dolgok. Így többek között az, hogy a válogatott nem élt a lehetőséggel, hogy a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) világszínvonalú infrastruktúráját használja, emellett a frissiben elkészült MVM Dome-ban sem óhajtott edzeni előzetesen, továbbá a felajánlott sportpszichológiai felkészítést is elutasította. Ez utóbbi kapcsán a személyre szabott profilok elkészültek ugyan, a fejlesztésre azonban már nem tartottak igényt.

A NEKA több ponton is szóba került, az MKSZ-elnök furcsának találja, hogy a 2013 óta működő akadémia egy játékost sem adott a magyar válogatottba – az Eb-re is csak egyet, a szerb csapatba –, és a női nemzeti együttesbe sem kerülnek be sokan az intézményből, itt is egy sportolóról van szó összesen. „Töredezett ez a sportág, rendkívül sok régi konfliktus feszíti, itt az alkalom, hogy ezt felszámoljuk” – mondta Kocsis. Az utánpótlás kapcsán az is elhangzott, hogy a 2014-es ifjúsági Európa-bajnokságon a magyar együttes még két ki-ki meccset játszott a franciákkal, de mostanra komoly különbség alakult ki úgy, hogy azokból a csapatokból egy játékos volt most ott a magyar válogatottban, a franciáknál ellenben hat, valamennyien klasszisok. A magyar játékosok juniorkorukban elvesznek – ez sem kézilabdás sajátosság egyébként.

Ellentmondások és ellenérdekek

Ezek után a válogatott és a klubok érdekei közötti ellentmondások dilemmája is felmerült. Juhász István azt mondta, a nemzeti csapat sportszakmai érdekei jelentik a prioritást, Kocsis meg azt, hogy a klubok önálló gazdasági társaságok, amelyeket nem lehet utasítani, hogy kiket szerződtessenek és őket hogyan szerepeltessék, legfeljebb a finanszírozáson keresztül tudnak hatni. De a játékosoknak is olyan programot kell adni, ami építi őket. „A válogatott játékosok mögött legyen program és edzésterv, amit hajtsanak is végre” – mondta, majd a női kézilabdára áttérve felidézte, hogy Győrben a norvég légiósok akkor, amikor a többiek már zuhanyoznak, még kint maradnak a pályán, és megcsinálják az egyéni programjukat, nem csoda, hogy fizikumban, eltökéltségben, mentálisan előbbre tartanak.

A klubokkal kell kötni egy dealt a közös programról, és az is tisztázandó, hogy a magyar játékosok motiválatlansága az Európa-bajnokságon mivel volt magyarázható. Hogy hogyan lehet motiválatlannak lenni 20 ezer néző előtt, vagy megijedni ennyi embertől, akik nekik szurkolnak.

Az elnök szerint nagyobb a veszteség, mint hogy nem jutottunk tovább a csoportból, és 7 telt házas meccs helyett csak 3-at rendezhettünk. Kocsis elsősorban a szurkolókat sajnálja, akik hatalmasat csalódtak, és a játékosokat is, akik „elsétáltak életük lehetősége mellett”. Ennek a csapatnak a történetében nem lesz hasonló hazai esemény többé.

A létesítményt így is érdemes volt felépíteni szerinte – hogy 128 milliárd forintba került, arra nem tért ki, de azt állította, maga az Európa-bajnokság nyereséges lesz, a bevételeket 16-17 milliárdra becsülte –, minthogy 27-féle sportágat szolgálhat ki ezentúl, további nagyobb sport- és kulturális rendezvények is lesznek itt. Neki legyen mondva: egy NHL-meccset például nem kérdés, hogy a 444 szerkesztőségéből is többen megnéznénk, ha már felépült a „dóm”. A világ legjobb hokistáinak fizetéséhez legalább nincs semmi közünk.