Újabb két rakétát lőtt ki Észak-Korea

január 25., kedd 12:39

Észak-Korea kedden két cirkálórakétát lőtt ki a tengerbe a keleti partoknál - közölte a dél-koreai hadsereg. A dél-koreai vezérkar nem pontosította a rakéták hatótávolságát és röppályáját, de közölte, hogy az amerikai hatóságokkal közösen elemzést végeznek.

Ez idén már az ötödik kilövés volt Észak-Koreából: egy taktikai irányított rakéta, két hiperszonikus rakéta, amely nagy sebességre és felszállás utáni manőverezésre képes, valamint a mostani két cirkáló.

A feszültség egyre nagyobb, Kim Dzsongun múlt héten azt mondta, megerősíti a hadsereget, és arra figyelmeztette az országok vezetőit, hogy feloldhatja a korlátozást, ami az atombombák és a nagy hatótávolságú rakéták tesztelésére vonatkozik. Észak-Korea 2017 óta nem tesztelt nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat vagy atomfegyvert, azonban az USA-val folyó denuklearizációs tárgyalások kezdete óta több rövidebb hatótávú rakétát is kilőtt, ami szakértők szerint egyértelmű provokáció.

Lee Szang-min, a Korea Institute for Defense Analyses katonai szakértője szerint a legutóbbi rakétalövések célja a geopolitikai feszültség gerjesztése lehet, és talán arra késztetheti az Egyesült Államokat, hogy új stratégiát dolgozzon ki Kim Dzsongunnal szemben. „A cirkálórakéták lassabbak, mint a ballisztikus rakéták, ezért kisebb fenyegetésnek számítanak, de nagy pontossággal találnak el célpontokat” - mondta Lee.

Észak-Korea azt mondta, nyitott a tárgyalásokra, de csak akkor, ha az Egyesült Államok és szövetségesei felhagynak a szankciókkal és a hadgyakorlatokkal. (Reuters)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt