A Nagy Idétlenkedés

reggel 4
2022 január 26., 06:39

Jó reggelt! Reggel van, tél, hideg.

Mindenekelőtt itt van négy kiemelt hír a 444-ről:

Erre a reggeli hírlevélre meg a többire itt lehet feliratkozni.

A HON

photo_camera Illusztráció: Kiss Bence/444

Folytatódik a Völner–Schadl-ügy: a mostani részben Jeney Orsolyáról írtunk, aki az igazságügyi minisztériumban foglalkozott a bírósági végrehajtás törvényi szabályozásával, aztán nyitott egy jól jövedelmező saját végrehajtói irodát.

Megkérdeztük Kocsis Mátét a Völner-ügyről, és kiderült: Völner Pál egyelőre marad a frakcióban, de a kampányban nem vesz részt. Arról, hogy hogyan értékelte a kézilabda-Eb-t, itt írtunk.

Tóth Endrével, az ellenzék oktatási felelősével készített interjúnkból kiderül, hogy magasabb fizetést, kevesebb tananyagot és befogadó iskolákat ígérnek az ellenzéki pártok. Kivezetnék a 8 osztályos gimnáziumokat, megszüntetnék az állami kontrollt, de nem akarják lemásolni a 2010 előtti rendszert sem. Önálló minisztériummal és komoly intézményekkel csábítanák vissza a szakértőket. Az ellenzék közölte azt is, hogy a bérlakásépítés támogatásával küzdene a lakhatási válság ellen.

Miután az Átlátszó megírta, hogy összeférhetetlen a két tisztsége, a fideszes Bús Balázs egy év után lemondott az önkormányzati képviselőségről. A kerületben indul a választáson, az 1,7 milliós fizetéssel járó NKA alelnöki posztot tartotta meg.

Senki sem támogatta Varga Zs. András előterjesztését a Bírói Tanácsban, hogy ítéljék el az ellenzék alkotmányozási terveit, pedig még a legfőbb ügyész helyettese és a Völner Pált váltó Répássy Róbert államtitkár is erről győzködte a bírákat.

Most épp Gödöllő korábban Pegasusszal megfigyelt polgármesterét fenyegeti a Városháza-ügyben „szivárogtató” Anonymous, ami azt lebegteti, hogy ha nem mond le a tisztségéről, leleplezi Gémesi György „kellemetlen titkait”.

Nem vallja magát bűnösnek a vadász, aki véletlenül lelőtt egy 2 km-rel arrébb a kertjében beszélgető férfit. Az állatorvosként dolgozó vádlott a baleset előtt egy nappal használt először fegyvert. A puskacsövet lakott terület irányába, az ég felé tartotta, amikor az váratlanul elsült.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.