A Los Angeles Rams nyerte a Super Bowlt

sport
2022 február 14., 03:03

Az alapszakasz végén aligha számított bárki arra, hogy a Los Angeles Rams és a Cincinnati Bengals játssza a döntőt, mindkettő csak negyedik helyen végzett a főcsoportjában. Mégis átküzdötték magukat a rájátszáson. Mindkét csapat irányítója 1/1-es választott volt, de míg a bengalsos Burrow-nak ez a második szezonja, Matthew Stafford már 34 éves.

Az idei döntőig az elmúlt pár év alapján a Bengals tette meg a nagyobb utat, 2019-ben még a liga legrosszabb csapata volt, miközben a Rams az előtte lévő szezonban ott volt a Super Bowlban, és alaposan bevásároltak mostanra. Ennek köszönhetően a nagyobb nevek a Los Angelesben vannak, de a Bengals támadójátékában az alapszakasz második felében kiválóan működött az egyetemi bajnokságban megalapozott Joe Burrow-Ja’Marr Chase kapcsolat.

A Rams mellett szólt, hogy a saját stadionjukban volt a döntő, a Super Bowlok történetében mindössze másodszor. Tavaly a Tampa Bay volt az első, ők éltek ezzel az előnnyel.

1. negyed

A Bangels megnyerte a pénzfeldobást, inkább azt választották, hogy a második félidőt kezdik majd. Így a Ramsé lett az első támadás lehetősége, de nem tudták elérni a first downt, ahogy a következő drive-ban a Bengals sem, pedig a negyedik lehetőségre is rámentek.

A Rams aztán a második lehetőségével már élt, Cooper Kupp nagyjátékával a Red Zone közelébe értek. A meccs első TD-jét pedig az alkalomra egy 200 ezer dolláros, 1 500 gyémánttal díszített cipővel készülő Odell Beckham Jr. szerezte.

link Forrás

A Bengals támadásban nem nagyon találta a ritmust, de Joe Burrow és Ja’Marr Chase azért villantott valamit, különösen a 46 yardos elkapás volt bravúros.

link Forrás

De csak mezőnygólt értek el. Az első negyed végén 7-3-ra vezetett a Rams.

2. negyed

A Rams pazarul kezdte a játékrészt, a drive végén a szezon legjobb elkapója, Cooper Kupp maradt teljesen tisztán, és ért el könnyű TD-t. Elrontották az extrapontot, így 13-3 lett az eredmény.

link Forrás

Trükkös játékkal szépített a Bengals. Az elsőTD-jüket futójátéknak adták el, de Mixon rohanás helyett passzolt, Higgins elkapta.

link Forrás

Evan McPherson nem rontotta el az extra pontot, 13-10 lett ezzel az állás.

A Rams támadójátékának lendületét megtörte, hogy Odell Beckham Jr. megsérült. A gondokat tetézte, hogy Stafford a félidő vége előtt 2 perccel eladta egy labdát egy rossz hosszú passzal.

link Forrás

A Bengalsnak lett volna még ideje, de a helyzetét nem könnyítette meg, hogy a kispadról odaszaladt az interceptiont ünnepelni a csapathoz egy civilben lévő bengalsos, ezért 15 yardost büntetést kaptak. Nem jutottak el mezőnygól távolságra sem. 13-10 maradt az állás a Ramsnek.

HALF TIME SHOW

link Forrás

3. negyed

A Bengals kezdte a második félidőben, nem is akárhogy, Burrow 75 yardos passzát Higgins kapta el, és szaladt be a célterületre. A lassításból látszott, hogy megrángatta Jaylen Ramsey arcmaszkját, de mégis megadták a TD-t. Az extrapontot is behúzták, 13-17-re fordított a Bengals.

link Forrás

Jöhetett a Rams, de Stafford passza felpattant, Chidobe Awuzie pedig leszedte a levegőből. A Bengals végül mezőnygóllal növelte az előnyét, 13-20 lett az eredmény. A harmadban többször is földre vitték Burrowt, de Staffordot is.

link Forrás

Stafford bele is sérült egy szerelésbe, de Odell Beckham Jr.-ral ellentétben őt összerakták, és visszatért a pályára. A hátrányban lévő Ramsnek csak egy mezőnygól jött össze, ezzel a harmadik harmad végén 4 ponttal vezetett a Bengals. (16-20)

4. negyed

Jói deig nem ez volt a támadófutball örömünnepe, a két csapat alig ért el egyáltalán first downt. Aztán varázsütésre, amikor a legjobban kellett egy negyedik kísérletnél, előkerült a Rams sokáig láthatatlan embere, Kupp, aztán főszereplő lett. Két perccel a vége előtt a Rams eljutott a célterület közelébe, Kupp le is szedett egy labdát a levegőből, de nem adták meg a TD-t, két szabálytalanság miatt is repült a sárga zászló. A következő playben Kupp ellen szabálytalankodtak, 1 yardról jöhetett első kísérletre a Rams. Végül Kupp egy lágyan beívelt labdát elkapott, 1:25 másodperccel a vége előtt, ezzel fordított a Rams, az extrapont is jó volt, ezzel 23-20 lett.

link Forrás

A Bengalsnak 85 másodperce volt, hogy pontokat szerezzen. De nem tudtak mezőnygólig sem eljutni, Aaron Donaldék megállították őket. Maradt a 23-20.

link Forrás

Egy jól induló, majd szinte unalomba fulladt meccsen, a meccs legvégén feltámadó Los Angeles Rams lett a bajnok.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.