Az ukránok szerint Donbász teljes elfoglalását tervezik az oroszok

  • Az amerikaiak kizárnák a G20-ból az oroszokat.
  • Az ukránok szerint Donbász teljes elfoglalását tervezik az oroszok.
  • Zelenszkij tanácsadója szerint „puszta médiafelhajtás” Orbán javaslata, hogy Budapesten tárgyaljanak az oroszok az ukránokkal.
  • A felszabadított ukrán városokban talált halottak százai bizonyítják, hogy mit ért Oroszország Ukrajna "nácitlanítása" alatt.
  • Az ukrán ügyészek már mintegy ötezer háborús bűncselekmény ügyében vizsgálódnak.
  • Az ukrajnai háború hatodik hete. Az első, a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik hétről szóló közvetítéseinket itt találhatják.
2022 április 07., 13:13

Shell: 4-5 milliárd dollárba fog kerülni az Oroszszággal való kapcsolatok megszakítása

"A Shell nem újított meg hosszabb távú szerződéseket az orosz olajjal kapcsolatban és később, csak a kormány kifejezett utasítására fog ezen változtatni. Jogilag viszont kötelesek vagyunk átvenni az invázió előtt aláírt szerződések alapján vásárolt nyersolajat" - közölte a cég.

A Shellt sok kritika érte, mikor nem sokkal a háború kezdete után olcsón vásárolt orosz kőolajat. A felháborodásra válaszul a cég bocsánatot kért, és ígéretet tett arra, hogy leállítja az oroszországi olajvásárlást.

Az energetikai és petrolkémiai vállalat szerint 4-5 milliárd dollárba fog kerülni az Oroszországgal való kapcsolatok megszakítása. Annak költségei, hogy a Shell már nem folytat üzleti tevékenységet Oroszországban, magában foglalja a Gazprommal közös vegyesvállalatokból való kilépését is. (BBC)

2022 április 07., 11:11

A G7 külügyminiszterei határozottan elítélik a Bucsában történt „atrocitásokat”

Közleményük szerint „a kínzások és látszólagos kivégzések civil áldozatairól készült felvételek, valamint a szexuális erőszakról és a polgári infrastruktúra megsemmisítéséről szóló jelentések mutatják meg Oroszország Ukrajna és népe elleni brutális háborújának valódi arcát”.

„A Bucsában és más városokban elkövetett mészárlások felkerülnek az agresszor által Ukrajnában elkövetett atrocitások és a nemzetközi jog – beleértve a nemzetközi humanitárius jogot és az emberi jogokat – súlyos megsértésének listájára”.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy további segítságnyújtással: katonai eszközökkel és pénzzel támogatják Ukrajnát, hogy megvédhessék magukat, később pedig újraépíthessék az országot.

Hozzáteszik, hogy Oroszországot ki kell tenni az ENSZ emberi jogi bizottságából, egyben pedig támogatják „a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására és bizonyítékok gyűjtésére irányuló munkát”.

Az ukrán katasztrófavédelem munkatársai mérik fel a pusztítást a hétvégén felszabadult Bucsában, ahol több száz meggyilkolt civil áldozatra bukkantak.
photo_camera Az ukrán katasztrófavédelem munkatársai mérik fel a pusztítást a hétvégén felszabadult Bucsában, ahol több száz meggyilkolt civil áldozatra bukkantak. Fotó: GENYA SAVILOV/AFP


2022 április 07., 10:30

Az ukrán külügy szóvivője szerint „erősíti Oroszország büntetlenségének érzését”, hogy „Magyarország vonakodik elismerni Oroszország felelősségét a bucsai atrocitásokért”

„Az, hogy Magyarország vonakodik elismerni Oroszország felelősségét a bucsai atrocitásokért, erősíti Oroszország büntetlenségének érzését, és újabb bűncselekmények elkövetésére ösztönzi. A javaslat, hogy Budapesten tartsanak béketárgyalásokat, cinikusnak tűnik. Ha Magyarország segíteni akar, akkor fejezze be az EU egységének rombolását”

– írta Twitteren Oleg Nikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője.

link Forrás

(A cikk folytatódik)

2022 április 07., 09:56

Moszkva szerint nem segít a béketárgyalásoknak az amerikai fegyverszállítmány

Az Ukrajnába szállíott fegyverek nem fogják elősegíteni az orosz-ukrán tárgyalásokat, üzente meg Putyin szóvivőke, Dmitrij Peszkov, amikor orosz újságírók a legújabb amerikai fegyverszállítmányokról kérdezték a Kreml véleményét. Peszkov szerint egyértelmű, hogy ennek negatív hatása lesz a folyamatokra.

Peszkov elárulta azt is, hogy Putyin még nem döntötte el, részt vesz-e a G20-as következő, novemberi csúcstalálkozóján Indonéziában, ez függ attól is, hogy hogyan alakulnak addig az események. (Guardian)

2022 április 07., 09:39

Nem könnyű menedékes státuszhoz jutni Magyarországon

link Forrás


Az ukrajnai menekülteket a BOK-csarnokba irányítják, de ott nem kérhetnek hivatalos védelmet, be kell menniük a kőbányai ügyfélszolgálatra. Gyalog másfél óra.

A cikk folytatódik

2022 április 07., 09:23

A Shell 5 milliárd dollárnyi eszközértéket ír le az első negyedévben

A brit Shell olaj-és gázipari cég 4-5 milliárd dollár eszközérték-leírással terheli első negyedévi eredményét az Oroszországból történt kivonulás miatt - közölte a társaság csütörtökön. Az összeg nagyobb a Shell által korábban becsült 3,4 milliárd dollárnál.

A 210 milliárd dollár piaci tőkeértékű Shell március elején jelentette be, hogy az Ukrajna elleni orosz háború miatt fokozatosan megszünteti részvételét az összes orosz szénhidrogén-projektben, beleértve az olajat, az olajtermékeket, a gázt és a cseppfolyósított földgázt (LNG). Ezenkívül a cég ígéretet tett arra is, hogy leállítja az orosz olaj minden azonnali (spot) vásárlását, valamint bezárja oroszországi benzinkutjait, továbbá leáll a repülőgép-üzemanyag és kenőanyagok gyártásával az országban.

A Shell május 5-én ismerteti negyedéves eredményeit, és ekkor további információkat oszt majd meg az orosz piac elhagyásával kapcsolatos hatásokról. A Shell részvényára a londoni tőzsde csütörtöki kereskedésének első két órája végén, 11 órakor 1,9 százalék körüli mínuszban állt, egy éven belül több mint 49 százalékkal drágult. (MTI)

2022 április 07., 09:10

Jöhet az ötödik EU-s szankciócsomag Oroszországgal szemben

A Külügyek Tanácsa írásbeli eljárás útján akár már csütörtökön vagy pénteken, illetve a hétfői ülésén jóváhagyhatja az Európai Unió ötödik szankciós csomagját Oroszországgal szemben - közölte Josep Borrell, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek ülésére érkezve csütörtökön.

Josep Borrell újságíróknak nyilatkozva kijelentette: fontos, hogy "továbbra is nyomást gyakoroljunk Oroszországra, és támogassuk Ukrajnát". Szavai szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek erős a támogatottsága, Ukrajnának azonban több fegyverre van szüksége. Több erőforrásra, több katonai képességre az orosz agresszióval szembeni ellenálláshoz - húzta alá. Ezzel egyidejűleg Oroszország nagyobb elszigetelésére kell törekednie a nemzetközi közösségnek, és több szankciót kell bevezetnie .

Borrell Twitter-üzenetében közölte: a nap folyamán a NATO- tagállamokkal, valamint a világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) - Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Kanada - illetékeseivel egyeztet Ukrajna további támogatásának részleteiről, valamint az Oroszországgal szembeni további szankciók bevezetéséről. Az uniós diplomácia vezetője végezetül kijelentette: Oroszország atrocitásai nem maradhatnak büntetlenül.

Információk szerint Borrell, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kijevbe utazik pénteken, ahol megbeszéléseket folytatnak az ukrán elnökkel.

AAz uniós testület elnöke kedden jelentette be, hogy az Európai Bizottság előterjesztette ötödik szankciós csomagját, mely szerint az Európai Unió évente négymilliárd euró értékben behozatali tilalmat rendel el az Oroszországból származó szénre. Teljes pénzügyi tranzakciós tilalmat rendel el négy kulcsfontosságú orosz bank esetében. Kikötési tilalmat vezet be az orosz - vagy orosz üzemeltetésű - hajókra az uniós kikötőkben. Célzott exporttilalmat ír elő tízmilliárd euró értékben a kulcsfontosságú technológiák esetében. Tiltja az orosz vállalatok részvételét az uniós közbeszerzésekben, valamint importtilalmat rendel el luxustermékekre 5,5 milliárd euró értékben. (MTI)

2022 április 07., 08:58

A keleti frontra összpontosít Oroszország a britek szerint is

Közzétette szokásos elemzését a brit védelmi minisztérium, eszerint jelenleg az Ukrajna keleti részén előrejutás jelenti a fő célt az orosz haderő számára. A donbaszi védvonal mentén folyamatosan a tűzérségi és légi támadások.

Az orosz támadások az infrastrukturális célpontok ellen azt a célt szolgáhatják, hogy korlátozzák az ukrán hadsereg képességét az utánpótlás biztosítására, ezzel növelve a kormányra nehezedő nyomást.

Annak ellenére, hogy az oroszok átcsoportosítták erőiket a donbaszi régióba, az orosz hadsereget ugyanúgy morális kérdések, illetve személyi és ellátmánybeli hiányok nehezíthetik.

Korábban az orosz védelmi miniszétium azt közölte, hogy megsemmisítettek négy üzemanyagtároló létesítményt az ország keleti részében.

link Forrás
2022 április 07., 08:44

16,7 százakékos az infláció Oroszországban

Oroszországban az éves infláció 16,7 százalékra gyorsult az április 1-jével záródott héten, utoljára 2015 márciusában regisztráltak ilyen magas mutatót. Az élelmiszerek ára átlagosan 9,9 százalékkal volt magasabb a múlt héten, mint egy évvel korábban. Az előző hetihez képest a fogyasztói árak 0,01 százalékkal csökkentek, vagyis gyakorlatilag stagnáltak, az előzőleg mért 1,16 százalékos heti emelkedés után - áll az orosz gazdasági minisztérium jelentésében.

A márciusra vonatkozó inflációs adatot pénteken délután ismerteti az orosz statisztikai hivatal. Elemzők 16,9 százalékos éves inflációval számolnak a februári 9,2 százalék után. A piaci várakozások szerint márciusban 7,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárhoz képest, amikor 1,2 százalékos emelkedést mértek. (MTI)

2022 április 07., 08:10

Az ukránok barátságtalan lépésnek tartják, hogy Magyarország kész rubelben fizetni az orosz gázért

A külügyi szóvivő szerint még nem késő, hogy a történelem jó oldalára álljon Magyarország.

A cikk folytatódik

2022 április 07., 07:38

Kamikaze drónok kezelésére tanítják az amerikaiak az ukránokat

Egy vezető amerikai védelmi tisztviselő árulta el szerdán, hogy az amerikiak képeznek ki"kis számú" ukrán katonát a fejlett tankelhárító drónok alkalmazására. A Switchblade nevű, kamikaze drónnak is nevezett eszközt akár egyetlen ember is tudja irányítani, és több kilométeres távolságból indítva képes elpusztítani akár egy tankot is.

A Fehér Ház március 16-án jelentette be, hogy száz darabot adnak az ukránoknak ebből a dróntípusból. Most kiderült az is, hogy a kiképzés az Egyesült Államokban zajlik, és az ukrán katonák egyéb eszközök használatát is megtanulták, hamarosan pedig visszatérnek majd a hazájukba. (BBC)

2022 április 07., 07:27

Turnézni mehettek Ukrajnából az Eurovíziós Dalfesztiválon induló zenekar tagjai

Külön engedélyt kaptak a Kalusch Orchestra nevű ukrán zenekar tagjai, hogy elmehessenek Ukrajnából: a háború kezdete után elrendelt szabályok szerint ugyanis a katonakorú férfiak nem hagyhatják el az országot, ám a hiphopot a tradicionális ukrán zenével vegyítő zenekar tagjai most engedélyt kaptak a távozásra, hogy az idei Euróvízió eseményein segítsenek támogatásokat gyűjteni Ukrajnának, írja a New York Times.

link Forrás

Ugyan a fesztivál szabályzata tiltja a nyílt politikai állásfoglalásokat, az oroszok által indított háború nyilván felül fog írni sok mindent. Az eseményt szervező szervezet már a háború másnapján kizárta az oroszokat a fesztiválról. Ukrajnát eredetileg amúgy Alina Pash képviselte volna idén, de ő még a háború kezdete előtt visszalépett, miután sok kritika érte egy 2015-ös utazása miatt, amikor az oroszok által elfoglalt Krímre utazott.

A Kalush Orchestra szombaton Lviv főterén játszott, ez volt az első alkalom, hogy a háború kezdete óta színpadra léptek. Mint a zenekar frontembere elmondta, mindannyian részt vettek a különféle önkéntes programokban, és több tagjuk a civil védelmi alakulatoknak is tagja.

A zenekar azóta Izraelbe utazott tovább, ahol az idei Eurovíziós Dalfesztivált felvezető koncerten vesznek részt, majd nemzetközi turnéra indulnak, hogy anyagi támogatást gyűjtsenek Ukrajnának. A fogadóirodák szerint az idei fesztivált simán meg is nyerheti az ukrán zenekar.

2022 április 07., 06:53

Kuleba "fegyverért, fegyverért és fegyverért" érkezett Brüsszelbe

Dmitro Kuleba és a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg 2022 áprilisában
photo_camera Fotó: FRANCOIS WALSCHAERTS/AFP

Az ukrán külügyminiszter is megérkezett Brüsszelbe, ahol a NATO tagállamok külügyminisztereivel találkozik csütörtökön. Mint Twitterén írta, három dolog miatt jött: fegyverek, fegyverek, fegyverek.

link Forrás

A találkozó előtt is arról beszélt, hogy "egyszerű" üzenettel érkezett: fegyverekre van szükségük, hogy ukrán életeket menthessenek velük. Hangsúlyozta, minél előbb kapnak támogatást, annál több életet és várost menthetnek meg. Arra kérte egyben a NATO tagállamait, hogy tegyék félre a hezitálásukat, a fenntartásaikat, és biztosítsanak mindent Ukrajnának, mert bármilyen furán is hangozzon, ezek a fegyverek a béke célját szolgálják.

2022 április 07., 06:47

Orbán nem érezte fontosnak, hogy elmondja, mit mondott neki Putyin Bucsáról

Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, mindössze azt felejtette el megemlíteni, hogyPutyinnal Bucsáról is beszélgettek– írja a hvg.hu. A lap a Kreml által kiadott összefoglalót szemlézte, amely szerint Putyin „a kijevi kormányzat durva és cinikus bucsai provokációjának” minősítette a történteket. Ez az első alkalom, hogy az orosz elnök megnyilvánult az ukrajnai tömegmészárlásról, de úgy tűnik, Orbán nem érezte fontosnak, hogy erről beszámoljon a nemzetközi sajtótájékoztatóján.

2022 április 07., 06:37

Ausztria kiutasít négy orosz diplomatát

Az osztrák külügy csütörtöki bejelentése alapján a bécsi orosz nagykövetség három diplomatájának, illetve a salzburgi konzulátus egy diplomatájának kell elhagynia az országot. A Reuters beszámolója szerint Bécs azzal indokolta a döntést, hogy a diplomaták olyan magatartást tanúsítottak, ami összeegyeztetetlen a státuszukkal.

Az elmúlt hetekben számos nyugati ország utasított ki orosz diplomatákat, de Magyarország nem lépett hasonlót. Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy továbbra sem tervezünk ilyesmit, majd "csak ha lesz rá ok".