2022 április 01., 10:54

A kijevi kormányzó szerint az orosz csapatok egy része Belarusz felé indult

A hosztomeli reptér egyik megrongálódott hangárja, benne a világ egykori legnagyobb repülőjével, az AN-225 Mriyával, ami a reptérért folytatott harcok során semmisült meg.
photo_camera A hosztomeli reptér egyik megrongálódott hangárja, benne a világ egykori legnagyobb repülőjével, az AN-225 Mriyával, ami a reptérért folytatott harcok során semmisült meg.

Az oroszok elkezdték visszavonni csapataik egy részét a főváros térségéből, elhagyták Hosztomelt is, ami reptere miatt volt fontos célpont. Ugyanakkor Kijevtől nyugatra, Bucsánál az oroszok beásták magukat, és védekező pozíciót vettek fel, mondta a kormányzó. Állításait egyelőre nem lehet más forrásból megerősíteni.

A csernyihivi kormányzó arról számolt be, hogy bár csapataik egy részét visszavonták, az oroszok még mindig jelen vannak a régióban, és továbbra is számítanak légi-, illetve rakétacsapásokra.

Oroszország a keddi, isztambuli tárgyalás után jelentette be, hogy Kijev és Csernyihiv térségében visszafogja magát, de hangsúlyozta, hogy ez nem jelent tűzszünetet. Ennek megfelelően azóta is folytatták a támadásokat. (Reuters)