DK-s politikusok megválasztását torpedózta meg a Fidesz, mert nem beszéltek szépen az alaptörvényről

POLITIKA
2022 május 03., 16:46
comments 15

A Fidesz parlamenti tisztséget nem tud olyan képviselőknek adni, akik korábban az alkotmányos rend felszámolására irányuló nyilatkozatokat tettek - közölte Kocsis Máté. A kormánypárt frakcióvezetője az Alapjogokért Központ Merre tovább? Az ötödik Orbán-kormány és a jobboldali konjunktúra lehetőségei című kerekasztal-beszélgetésén mondta ezt.

Kocsis szavai egybecsengnek a 24.hu cikkével. A lap arról ír, hogy az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén több olyan ellenzéki képviselő is tisztség nélkül maradt, akiket pártjuk pozícióra jelölt. Őket a Fidesz, illetve Kövér László házelnök minősítette alkalmatlannak a posztok betöltésére, lehúzva nevüket a listáról, így nem is szavazott róluk a parlament.

Összesen 4 DK-s politikust hagyott ki a helyosztásból a kormánypárti többség, indokolásuk szerint azért, mert az országgyűlési választás előtt „lázítottak az alkotmányos rend ellen”, ezért nem érdemelték ki szerintük a parlamenti vezető pozíciót. Az egyikük Varju László, akit a DK a népjóléti bizottság elnöki posztjára jelölt, Gy. Németh Erzsébet az európai ügyek bizottságának lett volna az alelnöke, Gréczy Zsoltot a kulturális bizottság alelnöki posztjára jelölte a DK. Arató Gergelyt pedig az Országgyűlés jegyzői tisztségére javasolta pártja. Neki tavaly kapcsolta ki a mikrofonját Kövér, mert az Alaptörvény kukába dobásáról beszélt.

link Forrás

Hiába jelölte a Párbeszéd, nem lett jelölt Jámbor András sem. Ő korábban nyíltan megmondta, hogy azért pályázik a posztra, mert az jóval magasabb fizetéssel jár, de a többletpénzt nem zsebre akarja tenni. „Nem Audit akarok venni, hanem abból a bruttó 900 ezer forintból fel tudok venni még egy alkalmazottat, aki a választókerületemben egy olyan közösségi programot tud koordinálni, amivel a Diószegi utcában, az Illés utcában lakó szegényebb polgártársainkat el tudjuk érni. És nem csak bekopogtatunk hozzájuk, hanem olyan programot tudunk csinálni, amiből valóban közösség jön létre.”

Kormányoldalon azzal torpedózták meg a jelölését, hogy Jámbort nem tartják elég elhivatottnak a jegyzői munka iránt, így nem érdemli meg, hogy a jegyzői munkaközösség része legyen.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.