Traski Viktor matematikus a kelet-ukrajnai frontról küldött videóban köszönte meg az MTA-nak a díját

háború
2022 május 03., 15:14
comments 6

„Kvadratikus φ-SubGauss-féle véletlen értékek és folyamatok”

– ez lett volna a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Fiatal Kutatói Díjával elismert Traski Viktor előadásának témája az MTA 195. közgyűlésén tartott Külső Tagok Fórumán. De az Ungvári Nemzeti Egyetemen valós és komplex függvénytant, funkcionálanalízist és valószínűségszámítást is oktató kárpátaljai matematikus a háború miatt nem tudott elutazni a budapesti rendezvényre.

Küldött viszont egy rövid videót, amiben – miközben a háttérben rakétázás hangja hallatszik – röviden ismertette a kutatásait, és azt mondta, reméli, a járvánnyal és háborúval sújtott időszak után személyesen is be tud majd számolni az eredményeiről az Akadémián.

link Forrás

„Korábban nem szolgált sem a fegyveres erők kötelékében, nem kapott képzést az egyetem katonai tanszékén, így katonai, pláne harctéri tapasztalatokkal nem rendelkezett. Ebből kifolyólag tartalékos sem volt, így a mozgósítás jelenlegi hullámának hatálya alá sem került, azaz tovább folytathatta volna diákjainak oktatását, vagy megfelelő tudományos munkával foglalkozhatott volna… Azonban az orosz katonai betörés első napjaiban az egyetemi tanár önkéntesen jelentkezett a hadkiegészítő parancsnokságon és a 128. sz. hegyi dandár katonája lett” – írta róla az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.