Felfüggesztettet kértek a kokain- és MDMA-ügyben Árpa Attilára

május 9., hétfő 12:55
6

A Fővárosi Törvényszéken az előkészítő üléssel folytatódott annak a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett drogkereskedelemmel vádolt férfinek és társainak a büntetőpere, amiben Árpa Attila is ott van a terheltek között.

A 24 azt írja, hogy a színész-producert társtettesként forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt állították bíróság elé. Az ügy elsőrendű vádlottja beismerte a bűnösségét. A lap szerint Árpára felfüggesztettet kért az ügyészség, de ő továbbra is tagadta a bűnösségét, azaz nem fogadta el az ügyészség ajánlatát. Mivel egyikük sem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, október 5-én és 7-én hallgatják meg a vádlottakat.

Árpa Attila Fotó: Tatár Csilla/Youtube

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint az I. rendű terhelt kokain és MDMA-kereskedelemmel foglalkozott Budapesten, és az egyik rendszeres vevője volt a II. rendű vádlott, Árpa Attila, aki a vád szerint fogyasztásra magának, a közeli ismerőseinek és a lakásán rendezett összejövetelek vendégeinek szerzett be kokaint.

Árpa megállapodott a III. és IV. rendű vádlottal, hogy a következő baráti-ismerősi összejövetelre az utóbbi két terhelt szerzi be a kábítószert, aminek egy részét a színész kifizeti. A vád szerint Árpa az I. rendű vádlott mellett a szintén drogkereskedelemmel foglalkozó V. rendű terhelttől is szerzett be kokaint.

A korábbi, március 1-i előkészítő ülésen a III. és IV. rendű vádlottak nem ismerték be a bűnösségüket, az ügy V. rendű terheltje pedig eltűnt, vele szemben elfogatóparancs van érvényben, és a távollétében zajlik az eljárás. (24)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt