50 milliárd forintos szerződést kötöttek Rogánék az udvari rendezvényszervezővel

gazdaság
2022 május 10., 16:55
comments 4

Hivatalossá vált, hogy most már a rendezvényszervezésben is van kijelölt cége a NER-nek. Nem kevesebb mint 50 milliárd forintos keretszerződést kötött ugyanis a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal a feladatra.

A győztes Moonlight Event Kft. már eddig is fürdött az állami megrendelésekben. Ami egyáltalán nem véletlen. A cég tulajdonosa ugyanis az a Balásy Gyula, aki Rogánék jóvoltából lett sokszoros milliárdos.

Az állami kommunikáció királya

Érdemes megtenni ezt a kitérőt, hogy megértsük, ki lett az udvari beszállító a rendezvényeseknél is. Balásy két cégével uralja a teljes állami kommunikációt, ami lényegében a kampányok megtervezése, legyártása és az üzenet eljuttatása. Egy keretmegállapodásnak köszönhetően a New Land Média és a Lounge Desing évek óta monopolszerepben van ezen a területen.

Nemcsak a kormány kampányüzeneteivel szórják meg az országot - legutóbb például a homofób népszavazás plakátjaival -, de minden állami cég rajtuk keresztül kénytelen bonyolítani a kampányát.

Hogy ez mekkora üzlet? A két Balásy-cég nettó árbevétele 2017-2020 között 249 milliárd forint volt. Ennek nagyon nagy százaléka állami megrendelőtől.

Csak ez a két cég 17 415 100 000 (17,4 milliárd) forint tiszta hasznot hozott 2017 és 2020 között Balásynak személyesen, ennyi pénz vett ki osztalékként.

Ugyanezt rendezvényszerzésben

Hasonló konstrukció alakul a rendezvényszervezésben is. 50 milliárd forintos keretszerződésre írt ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal közbeszerzést tavaly december 8-án. Nem hagytak sok időt a felkészülésre, december 23-án már be kellett adni az ajánlatokat. A nagyon rövid határidőt ketten vállalták be: a Moonlight Event Kft. és a rendezvénytechnikát biztosító Visual Europe Zrt. konzorciuma (mindkettőben tulajdonos Balásy), illetve a Rókusfalvy testvérek (Pál és Gábor) Roxer Kommunikációs Ügynökség Kft.-je.

Nem meglepő, hogy a Balásy-érdekeltségek lettek a befutók az 50 milliárdos tenderen. Bár a szerződést már február 8-án megkötötték, arról csak három hónappal később, most jött ki a tájékoztatás, előbb múlt pénteken az uniós közbeszerzési értesítőben - a Magyar Hang vette észre -, majd hétfőn a magyar közbeszerzési értesítőben is.

Érdekesség, hogy a Moonlightban Balásy csak társtulajdonos volt idén február 7-éig. Még 2018-ban szállt be az akkor már hétéves cégbe, de éppen a mostani 50 milliárd forintos szerződés aláírása előtti napon szállt ki a céget alapító Szirtesi Zsuzsanna. (Ekkor már tudni lehetett, hogy a Moonlight-é lesz a megbízás.)

Balásy 2018-as érkezése után úgy nőtt több mint 900-szorosára (3,8 milliárd forintra) a Moonlight árbevétele, hogy közben a covid miatt a rendezvényipar térden volt. Már ez is az állami megrendeléseknek volt köszönhető. De most ütötték meg igazán a főnyereményt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.