A hongkongi nemzetbiztonsági rendőrség letartóztatta Joseph Zen bíborost

május 11., szerda 17:47
8

A Vatikán aggodalmát fejezte ki azon hírek miatt, amik szerint a hongkongi nemzetbiztonsági rendőrség letartóztatta a 90 éves Joseph Zen bíborost, Ázsia egyik legidősebb és legszókimondóbb katolikus papját.

Joseph Zen bíboros 2020. szeptember 11-én annak a háznak a tetején, ahol lakik. Fotó: ISAAC LAWRENCE/AFP

Zent, Hongkong korábbi püspökét Denise Ho énekesnővel és színésszel, Margaret Ng ügyvéddel és Hui Po-keung tudóssal együtt tartóztatták le.

"A Szentszék aggodalommal értesült Zen bíboros letartóztatásának híréről, és nagyon szorosan követi a helyzet alakulását" - áll a Vatikán közleményében.

Helyi jelentések korábban azt írták, hogy a letartóztatásuk a 612 Humanitárius Segélyalap kurátoraként betöltött szerepükkel állnak összefüggésben. Az alap jogi és egyéb pénzügyi segítséget nyújtott azoknak, akik részt vettek a 2019-es demokráciapárti tüntetéseken, amit a biztonsági erők levertek.

Huit kedden a repülőtéren tartóztatták le, amikor fel akart szállni egy Németországba tartó járatra - jelentette a helyi média.

Szerdán késő este a hongkongi rendőrség megerősítette két férfi és két nő letartóztatását, akiket kedden és szerdán állítólag "külföldi erőkkel való összejátszás" miatt tartóztattak le. A testület közölte, hogy mindannyiukat óvadék ellenében szabadon engedték, de útlevelüket a nemzetbiztonsági törvények értelmében bevonták.

Tavaly a rendőrség közleményben közölte, hogy a jótékonysági szervezet ellen a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt nyomozás indult. .

A letartóztatások a rendőrség újabb lépései voltak a 2020 júniusában bevezetett, vitatott nemzetbiztonsági törvény érvényesítésében. A jogszabály tiltja az elszakadási törekvéseket, a felforgatást, a terrorizmust és az idegen erőkkel való összejátszást. A letartóztatások kevesebb mint egy héttel azután történtek, hogy vasárnap egy Pekinghez hűséges kormányzót, John Lee-t nevezték ki Hongkong élére.

Bár Peking és a hongkongi hatóságok szerint a nemzetbiztonsági törvény stabilitást hozott Hongkongba a 2019-es tömegtüntetések után, az aktivisták szerint a jogszabály életbe lépése óta legalább 175 embert tartóztattak le, és több mint 110 ellen emeltek vádat.

A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Peirre sürgette a pekingi és hongkongi hatóságokat, hogy engedjék szabadon Zent és a többi őrizetbe vett személyt. Catherine West, a brit Munkáspárt Ázsiáért és a csendes-óceáni térségért felelős árnyékminisztere Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a letartóztatások csak "újabb bizonyítékai Kína azon céljának, hogy elnyomja az ellenzéket Hongkongban, és teljesen ellentétesek a Hongkongnak ígért szabadságjogokkal". Sürgette a brit kormányt, hogy "nemzetközi szövetségeseivel együttműködve követelje az őrizetbe vett személyek szabadon bocsátását". (The Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt