15 év börtönt kapott egy francia férfi, aki dzsihadistának állt Szíriában

május 12., csütörtök 9:42
4

A francia igazságszolgáltatás 15 év szabadságvesztésre ítélt egy férfit, aki 2013-ban Szíriába utazott harcolni az iszlamisták oldalán. A bíróság úgy ítélte meg: a négyévi szíriai tartózkodás igazolja, hogy teljesen magáénak vallja a dzsihadista ideológiát.

A 31 éves Amar Felouki elleni vádakat - amelyek egy részét a gyanúsított elismerte - a bíróság "szélsőségesen súlyosnak" minősítette a szerdán kimondott ítéletben. Kiemelte, hogy a vádlott négy évet maradt Szíriában, és ebből legalább egy éven át egy terrorcsoport, az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front tagjaként harcolt.

"Ez bizonyítja, hogy magáénak vallotta a dzsihadista ideológiát" - hangsúlyozta David Hill, a különleges esküdtszék elnöke.

Az ítélet kimondja, hogy a vádlott leghamarabb tíz év múlva kérheti büntetésének felülvizsgálatát vagy enyhítését.

Az észak-franciaországi Villeneuve-d'Ascq-ból származó férfit terrorista bűnszövetkezésben való részvétellel vádolták, amiért 2013 szeptemberében Törökországon át Szíriába utazott egyik unokatestvérével és két barátjával. Négyük közül egyedül a vádlott tért haza élve Franciaországba.

Amar Felouki sem a szüleinek, sem terhes feleségének nem mondta meg, hova utazik. A perben elismerte, hogy az internetes propaganda hatására döntött úgy, hogy Szíriába megy a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsim ellen harcolni, valamint azért hogy "alkalmazza a saríát", az iszlám jogrendszert. Azt állította, hogy 2014 végén súlyosan megsebesült, s attól kezdve nem vett részt a harcokban, hanem három éven át egy Korán-iskolában élt Darkus településen, Szíria északi részén, a török határ közelében.

Amar Feloukit 2017 szeptemberében a török hatóságok letartóztatták, amikor átlépte a szíriai-török határt, és 2018 májusában hazatoloncolták Franciaországba.

A perben a nemzeti terrorelhárítási ügyészség 18 év börtönbüntetés kiszabását kérte, és azt hangsúlyozta, hogy Amar Felouki nem tagadta meg dzsihadista elköteleződését. A vádhatóságot nem győzte meg a gyanúsított beszámolója, miután kevéssé tartja valószínűnek, hogy az an-Nuszra Front terrorcsoport három évig engedte egy harcképes tagjának, hogy ne vegyen részt a harcokban.

"Négy év egy terrorszervezetben kifejezetten hosszú" - hívta fel a figyelmet az ügyész, aki szerint ez az időtartam annak a jele, hogy a vádlott teljesen elsajátította az iszlamisták harci technikáját, és elfogadta a szabályaikat. Az ügyészség sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a vádlott nem volt hajlandó pszichológiai vizsgálaton átesni az előzetes letartóztatása alatt. A védelem még nem döntött arról, hogy fellebbez-e az ítélet ellen. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt