Láthatatlan rákbetegek, lemaradó gyerekek: felforgatta az életünket a járvány

járvány
2022 május 13., 04:05
  • A koronavírus-járvány miatt tömegek maradtak egészségügyi ellátás nélkül. Daganatok, szívinfarktusok, mentális betegségek tűntek el a rendszer szeme elől.
  • Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a járvány alatt 40 ezerrel többen haltak meg, mint a korábbi évek alapján várható lett volna. A fiataloknál európai szinten is kimagasló a többlethalálozás.
  • Bár a covid és az ellátások elmaradása kevésbé veszélyeztette a gyerekeket, az iskolában jelentős lemaradást halmoztak fel a járvány miatt. A hátrányos helyzetű iskolákban ezt különösen nehéz lesz ledolgozni.
  • Tanulmánykötetet adtak ki a járvány társadalmi-gazdasági hatásairól.

A szokásosnál sokkal kevesebb rákbeteget szűrtek ki a koronavírus-járvány első évében, 2020 tavaszától 2021 tavaszáig. Az emlőrákkal, tüdőrákkal, illetve vastag- és végbélrákkal diagnosztizált betegek száma 10-20 százalékkal esett vissza, de abban az időben, amikor leállították a szűrőprogramokat, ennél is nagyobb, 25-30 százalékos volt a csökkenés.

Ez egyfelől annak tudható be, hogy az egészségügyi rendszer nagyrészt a covidos betegekkel volt elfoglalva, másfelől annak, hogy az emberek akkor sem mentek feltétlenül orvoshoz, amikor megtehették volna.

Tavaly nyáron, a harmadik hullám utáni fellélegzés idején hónapok óta kezeletlen rákbetegekkel is találkoztak az orvosok. Többek közt ők lehetnek a járvány közvetett áldozatai, akik akár hónapokkal, évekkel a vírus lecsengése után fognak meghalni.A helyzet javítása érdekében fontos lenne mielőbb pótolni az elmaradt szűréseket, figyelmeztet a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézetének (KTI) új kötete, amelyben a járvány egészségügyi, oktatási, munkaerőpiaci és pszichés-közösségi hatásait mérik fel.

photo_camera Ápoló a fehérgyarmati kórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

Más betegségek is ellátatlanok maradtak. A járvány kezdetétől 2021 őszéig szinte végig a szokásosnál 10-25 százalékkal kevesebb szívinfarktusos beteget ápoltak kórházban, miközben ugyanannyian haltak meg szív- és érrendszeri betegségekben.

Hasonló a helyzet a mentális betegségekkel. A járvány elején 40 százalékkal esett vissza a pszichiátriai fekvőbetegek száma, ami a következő hónapokban is a megszokott szint alatt maradt. A pszichiátriai ellátás a koronavírus előtt is gyenge lábakon állt, de azóta súlyosbodott a szakemberhiány, és anyagi-szervezési okokból különösen nagy késéssel indították újra ezeket az osztályokat. A hiányos ellátás és a járvány mentális terheinek következtében 2020-ban megugrott az öngyilkosságok száma.

Sokkal több fiatal halt meg, mint járványmentes időkben

A kötetben a járvány halálozási statisztikáit is elemzik. Lakosságarányosan nálunk regisztrálták a második legtöbb covidos áldozatot az Európai Unióban, amire a kormány általában azzal válaszol, hogy többlethalálozásban viszont a középmezőnyben vagyunk.

Ez a mutató azt méri, mennyivel haltak meg többen Magyarországon, mint járványmentes időszakban szoktak, beleértve azokat is, akik a hivatalos nyilvántartás szerint a vírus áldozatai, és azokat is, akik egész más okból vesztették életüket. Így pontosabb képet kaphatunk a járvány hatásairól: a kiesett egészségügyi ellátások például tovább növelik a halálozást, míg a lezárások miatt elmaradt influenzajárvány vagy a csökkenő autóforgalom sokak életét megmentheti.

A szerzők számítása szerint a járvány kezdetétől 2022 elejéig nagyjából 40 ezerrel haltak meg többen, mint a 2015-2019-es trendek alapján várható lett volna.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.