Rogán még erősebb lett, miközben a Főnök máris egymás torkának ugrasztott egy rakás öltönyös férfit

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
május 13., péntek 15:49
27

Pénteken közölték a leendő kormánytagok hivatalos listáját, a nemsokára felálló új minisztériumok neveit, illetve azt, hogy néhány kulcsfontosságú terület kihez fog kerülni. Emellett benyújtották az új szerkezet felállításához szükséges törvénymódosításokat. Ezek alapján a töredékes, mégis érdemi információmorzsák alapján - egy rakás kulcsterület gazdája még nem ismert! - ezeket várhatjuk az V. Orbán-kormánytól:

1.) Izom Tóni és a rengeteg titkosszolgálat

A ma tudható információk alapján Rogán Antal lehet a kormány egyik erős embere, ha nem maga Az Erős Ember. Sőt talán az sem túlzás, hogy a NER-Világ Legerősebb Embere Orbán Után. Nála marad ugyanis az orbáni kormányzásban kulcsszerepet játszó propaganda + kommunikáció és emellé megkapja az összes polgári nemzetbiztonsági szolgálat, vagyis az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ felügyeletét is. Ezek némelyikének ezzel egyidőben még növelik is a befolyását.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt