Nyugati hírszerzők szerint Putyin személyesen dönt kisebb katonai lépésekről is Donbaszban

külföld
2022 május 17., 10:18
comments 14

A BBC nyugati hírszerző források alapján ír arról, hogy értesüléseik szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök és az orosz hadsereg parancsnoka, Valerij Geraszimov tábornok hoz meg olyan katonai döntéseket a donbaszi fronton, melyeket hagyományosan alacsonyabb rangú tisztek szoktak meghozni.

A név nélkül nyilatkozó forrás arról beszélt, hogy úgy tudják, Putyin és Geraszimov azon a szinten vesznek részt a taktikai döntéshozatalban, ahol rendes körülmények között ezredesek vagy dandártábornokok hoznának döntéseket. A két vezető többek között az orosz katonák mozgatásáról is dönt.

Az utóbbi időben más forrásokból is előkerült már a felvetés, hogy amióta Oroszország visszavonulni volt kénytelen Ukrajna északi részéről, illetve Kijev környékéről, azóta Putyin sokkal aktívabban involválódott a napi szintű katonai döntéshozatalban.

Felmerült az a találgatás is, hogy Geraszimov szerepe érdemben visszaszorult. Igaz, róla azt is lehetett hallani, hogy pár hete sérüléseket szenvedett, amikor a régióban járt. Ugyanakkor a most nyilatkozó nyugati hírszerző szerint Geraszimov továbbra is a helyén van, és ad parancsokat is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.