Közös fegyvervásárlásra készülhet az Európai Unió

május 18., szerda 5:51
4

Tabudöntőnek nevezte az Európai Bizottság névtelenséget kérő képviselője azt a készülő javaslatot, amely összehangolná az uniós országok fegyvervásárlásait. A Politico szerint az előterjesztés, amit szerdán mutatnak be hivatalosan, lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy közösen lépjenek fel ezen a piacon, erősebb pozíciót kialakítva maguk számára. Korábban sosem csináltak ilyet az Európai Unióban.

Az ötlet a miniszterelnököket tömörítő Európai Tanács márciusi, versailles-i ülésén született meg, és kedden a védelmi miniszterek találkozóján is napirenden volt. A lap által idézett uniós diplomaták szerint azért is sürgető a kérdés, mert számos tagállamban újra kell tölteni a raktárakat, miután kétmilliárd euró értékben küldtek fegyvereket Ukrajnának. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta, Európának közösen, jobban és többet kell költenie ezen a területen.

A Politico szerint a katonai kiadások koordinálása jogi kérdéseket is felvet, mivel a közös uniós költségvetésből elvileg nem lehetne fegyvereket vásárolni. Egyesek ezért új pénzügyi alap létrehozását javasolják.

Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Fotó: VALERIA MONGELLI/Hans Lucas via AFP

Az Ukrajnának szállított fegyvereket sem az EU vásárolta hivatalosan, hanem egy EPF (European Peace Facility) nevű, tavaly ősszel felállított szervezet, ami kormányközi alapon működik. Az Európai Bizottságra bízták az adminisztráció intézését, de jogilag nem EU-s intézményről van szó. A holland védelmi miniszter szerint ilyen megoldás is szóba jöhetne a fegyvervásárlások összehangolására.

Az EPF-ben a magyar kormány is megszavazta március elején a fegyverszállításokat, szembemenve saját kommunikációjával, de elvileg akár kiköthette, hogy magyar pénzből csak olyan eszközöket vegyenek, amelyek nem alkalmasak élet kioltására.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt