A „Hogyan öld meg a férjed” íróját bíróság elé állítják férje megölése miatt

május 19., csütörtök 7:06
3

Nancy Crampton Brophy, a How To Murder Your Husband/Hogyan öld meg a férjed című blog íróját bíróság elé állították, a nőt férje, Daniel Brophy meggyilkolásával vádolják. A vád szerint egy olyan fegyverrel lőtte le, amelyhez az eBay-en vásárolt alkatrészt, és amely azóta eltűnt.

Az ügyészek szerint a 71 éves írónő nehezen tudta fizetni a jelzáloghitelét, de több életbiztosítása is volt, amelyek összesen 1,4 millió dollárt fizettek volna férje halála esetén. Vallomásában ezzel kapcsolatban azt mondta: „Jobban járok anyagilag, ha Dan él, mint ha Dan halott. Hol van itt a motiváció? Egy szerkesztő nevetne, és azt mondaná: »Keményebben kellene dolgoznod ezen a sztorin«”.

Egy biztonsági kamera felvételén látni, hogy 2018. június 2-án a nő kisbusza ott volt az Oregon Culinary Institute előtt, abban az időben, amikor szakács férjét megölték az iskola egyik tantermében.

Amikor az ügyész szembesítette ezzel, illetve azzal, hogy a férfit egy olyan típusú fegyverrel lőtték le, amilyen az írónő fegyvere volt, és ami azóta rejtélyes módon eltűnt, Crampton Brophy azt mondta, nem emlékszik arra, hogy ott járt volna. Hozzátette, hogy a kamera felvételei szerint persze ott kellett lennie, de ragaszkodik hozzá, hogy csak azért járhatott arra, mert épp egy írásához keresett ihletet.

A nő blogja egyébként a nem kívánt házastárs meggyilkolásának módszereit és motivációit tárgyalja. (ABS CBN News)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt