Afganisztánban elrendelték, hogy a nők ezentúl csak eltakart arccal jelenhetnek meg a tévéképernyőn

külföld
2022 május 19., 18:17

Az Afganisztánt uraló talibán elrendelte, hogy a női tévés műsorvezetők ezentúl csak úgy léphetnek kamera elé, ha eltakarják az arcukat.

A határozatot szerdán küldték meg a tévétársaságoknak.

Még két hét sem telt el azóta, hogy a tálibok mindent eltakaró burka viselésére kötelezték a nőket.

Bár tavaly augusztusi hatalomátvételük idején még azt hangoztatták, nem hozzák vissza a korábbi, 1996 és 2001 közötti tálib kormányzás szigorú, a nők jogait súlyosan korlátozó szabályait, sorra vezetik be a jogfosztó rendeleteket: már megtiltották a nőknek, hogy bizonyos állami állásokat betöltsenek, hogy középfokú oktatásban vegyenek részt vagy hogy egyedül utazzanak a városon vagy Afganisztánon túl. De még azt is, hogy a parkokat a férfiaktól külön, más napokon látogassák.

Egy neve elhallgatását kérő tévés bemondónő azt mondta a BBC-nek, sokkolta az új rendelet. „Indirekt módon helyeznek ránk nyomást, hogy elhagyjuk a tévéképernyőt. Hogyan olvassam be a híreket, ha el van takarva a szám? Nem tudom, mihez kezdjek most, muszáj dolgoznom, én vagyok a kenyérkereső a családban.”

Az új rendelet május 21-én lép érvénybe, közölte a Reutersszel a tálibok erény- és erkölcstelenségügyi minisztériumának szóvivője. Az intézmény a talibán uralma előtt nőügyi minisztérium volt. A szóvivő a Reutersnek adott interjúban „tanács”-ként hivatkozott az új szabályra, de nem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen büntetést kap az, aki nem tartja be. Azt mondta, a nők orvosi maszkot is használhatnak az arcuk eltakarására.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.