Csehországban és Szlovéniában is regisztrálták az első majomhimlős betegeket

Egészségügy
2022 május 24., 17:39
comments 3

Kedden közölte a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ), hogy regisztrálták a majomhimlővel fertőzött első beteget az országban. A férfi kanári-szigeteki nyaralásáról tért haza.

Mario Fafangel, a NIJZ járványügyi központjának vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, a beteg állapota stabil, a tünetek hazatérése után jelentkeztek nála. Hangsúlyozta, hogy a betegség járványügyi szempontból könnyebben kezelhető, mint a koronavírus.

Elmondta, nem új vírusról van szó, a legfrissebb adatok szerint 16 országban vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzötteket az elmúlt időszakban. Hozzátette, hogy a szlovéniai esetet is jelentették a nemzetközi intézményeknek. Fafangel közlése szerint azon is dolgoznak, hogy a fertőzés ne terjedjen át másokra. Figyelniük kell a tünetek megjelenésére, különösen a lázra. Elmondta, ami a lakosságot illeti, a terjedés kockázata alacsony.

Csehországban is kedden regisztrálták az első majomhimlővel fertőzött beteget, aki egy május eleji antwerpeni fesztiválról utazott vissza Prágába, és csak hazatérése után jelentkeztek rajta a betegség tünetei.

A Belgiumból hazatérő nőt a cseh főváros központi katonai kórházban kezelik, mondta el Pavel Dlouhy, a Cseh Infektológus Társaság (SIL) vezetője.

A cseh nemzeti közegészségügyi intézet (SZU) közleménye szerint három csehországi személyt teszteltek majomhimlő-fertőzéssel, és egyikük tesztje valóban pozitív lett, bár a vizsgálat végleges eredményére jövő hétig még várni kell. A két másik személy negatív teszteredményét is tovább vizsgálják.

A betegség megjelenése azért keltett világszerte aggodalmat, mert a majomhimlő-fertőzés, amely elsősorban szoros testi kontaktussal vagy nemi úton terjed, eddig jobbára csak Nyugat- és Közép-Afrikában fordult elő, és csak nagyon ritkán terjedt át más térségekre. Ennek ellenére az elmúlt napokban több európai államban is bejelentették, hogy majomhimlővel fertőzött beteget vagy a fertőzésre utaló jeleket találtak az ország területén.

A brit egészségbiztonsági hivatal (UKHSA) kedden arról tájékoztatott, hogy további 14 új esetet regisztráltak Angliában, amellyel május 7. óta összesen 70-re emelkedett az azonosított esetek száma. Skócia hétfőn számolt be az első megerősített majomhimlő-fertőzésről.

A majomhimlő betegség elnevezése arra utal, hogy a vírusos fertőzést elsőként afrikai majmokban mutatták ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eddig mintegy 250 esetet regisztrált 16 országban, ugyanakkor a WHO vezetése úgy véli, a betegség széles körű terjedésének kockázata továbbra is alacsony.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.