Kína szerint álhír, hogy nem tisztelik az emberi jogokat

külföld
2022 május 24., 05:18
comments 8

Vang Ji kínai külügyminiszter a Kína „befeketítését célzó álhírek” tisztázását reméli Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hatnapos, Kínában tett látogatásától.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn érkezett Kínába, ahol hat napig marad, és felkeresi az északnyugat-kínai Hszincsiangot, ahol a vádak szerint a kínai hatóságok súlyos emberi jogi sérelmeket követnek el az ott élő ujgurokkal és egyéb, zömében muszlim vallású kisebbségi nemzetiségekkel szemben.

A kínai külügyi tárca vezetője szerint a látogatás lehetőséget teremt a valós helyzet tisztázására. Szerinte egyes országok és Kína-ellenes erők a nemzetközi színtéren önkényesen terjesztenek álhíreket Kínáról, és mindenféle ok nélkül támadják és mocskolják Kínát. Vang szerint az a céljuk, hogy az emberi jogok kérdését felhasználva sarokba szorítsák Kínát, és nyomást gyakoroljanak a kínai vezetésre.

photo_camera Vang Ji kínai külügyminiszter Fotó: ANGELOS TZORTZINIS/AFP

A külügyminiszter szerint „Kína az emberi jogok fejlesztésének gyakorlatában megőrizte saját jellegzetességeit, amelyek kiemelkedő hagyományos kultúrájában gyökereznek, és a világ fejlett ideológiáira épülnek”. A közleményben nem említették Hszincsiangot.

17 év óta először utazik Kínába az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Kínát utoljára 2005-ben, a tisztséget akkor betöltő Louise Arbour látogatta meg.

Az ENSZ 2018-ban azzal vádolta meg Kínát, hogy egymillió ujgurt zárt akarata ellenére politikai „átnevelő táborokba”. Peking tagadta a táborok létezését, és azt állítja, hogy önkéntes alapú, bentlakásos szakképző központokat működtettek Hszincsiangban a vallási radikalizmus és a terrorizmus visszaszorításáért. A hszincsiangi kormányzat pedig 2019-ben közölte, hogy a központokban „tanulók” mindannyian befejezték „képzésüket”. Az átnevelőtáborok mellett a legsúlyosabbak között a kisebbségi nemzetiségekhez tartozó családok szétszakításáról, és kényszermunkáról szóló vádak is felmerültek. Kína minden ilyen vádat tagad. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.