Észak-Korea azzal ünnepelte Joe Biden távozását Ázsiából, hogy kilőtt három rakétát

külföld
2022 május 25., 08:53
comments 2

Szerdán Észak-Korea három rakétát lőtt ki, köztük feltételezhetően az eddigi legnagyobb interkontinentális ballisztikus rakétájukat, nem sokkal azután, hogy Joe Biden amerikai elnök befejezte ázsiai útját. Biden új intézkedésekről állapodott meg a nukleáris fegyverekkel rendelkező diktatúra elrettentése érdekében. Kim Tae-hyo dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettes azt mondta, hogy Észak-Korea a jelek szerint több kísérletet is végzett egy detonációs eszközzel, mellyel a hetedik nukleáris kísérletét készíti elő.

A három rakétát szerdán kevesebb mint egy óra alatt lőtték ki az északi főváros, Phenjan Szunan körzetéből, ahol a nemzetközi repülőtér a rakétakísérletek központjává vált. Az első rakéta az északiak eddigi legnagyobb interkontinentális ballisztikus rakétájának, a Hwasong-17-nek tűnt, míg egy második, meg nem határozott rakéta a jelek szerint repülés közben meghibásodott - mondta Kim Tae-hyo. A harmadik rakéta egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta volt.

Válaszul az Egyesült Államok és Dél-Korea közös éleslövészeti gyakorlatokat tartott. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel folytatott telefonbeszélgetésében a dél-koreai védelmi vezető amerikai stratégiai eszközök bevetésére szólított fel, és megállapodtak abban, hogy megerősítik az Egyesült Államok kiterjesztett elrettentő erejét az északi provokációkkal szemben - közölte a szöuli védelmi minisztérium.

Szöuli emberek az észak-koreai rakétatesztekről szóló híreket nézik egy vasútállomáson.
photo_camera Szöuli emberek az észak-koreai rakétatesztekről szóló híreket nézik egy vasútállomáson. Fotó: JUNG YEON-JE/AFP

„Katonaságunk erődemonstrációjának célja az volt, hogy megmutassuk az eltökéltségünket: határozottan válaszolunk bármilyen észak-koreai provokációra, beleértve egy interkontinentális ballisztikus rakéta indítását, valamint hogy készek vagyunk csapást mérni a provokáció okozójára” - jelentette ki a dél-koreai vezérkari főnök.

Észak-Korea idén rakétakilövések egész sorát hajtotta végre, a hiperszonikus fegyverektől kezdve a legnagyobb interkontinentális ballisztikus rakétákig, melyeket majdnem öt év óta először teszteltek. Ráadásul úgy tűnik, hogy 2017 óta az első nukleáris kísérletére készül az ország.

A hétvégén Szöulban Joe Biden és Yoon Suk-yeol dél-koreai elnök megállapodtak abban, hogy nagyobb hadgyakorlatokat tartanak, és szükség esetén több amerikai stratégiai eszközt vetnek be, hogy elrettentsék Észak-Korea fokozódó fegyvertesztjeit. Biden szerint Phenjan nem válaszolt a diplomáciai közeledésre.

A Fehér Ház egyik tisztségviselője elmondta, hogy Biden, aki kedd este indult el Japánból, tájékoztatást kapott a kilövésekről. A külügyminisztérium szóvivője közleményt adott ki, amelyben felszólította Északot, hogy „tartózkodjon a további provokációktól, és folytasson tartós és érdemi párbeszédet”. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.