Gelencsér Ferenc a Momentum új elnöke

POLITIKA
2022 május 29., 10:22
comments 15

Gelencsér Ferencet választották a Momentum elnökének a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán. Gelencsér korábban a párt budavári alpolgármestere volt, majd áprilisban listáról jutott a parlamentbe.

Gelencsér Ferenc
photo_camera Gelencsér Ferenc és egy fa Fotó: Gelencsér Ferenc/Facebook

Felelősek vagyunk a közösségért, aminek a tagjai vagyunk. Ezért kezdtem el foglalkozni a közélettel. Különösen felelősek vagyunk azért a közösségért, aminek alapítói vagyunk. Ezért úgy döntöttem, hogy elindulok a Momentum elnöki tisztségéért” – indokolt korábban. Szerinte „a céltalan orbánozás helyett a hazánkról alkotott elképzeléseinkről kell beszélnünk”.

Rajta kívül Hajnal Miklós képviselő és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes indult még az elnöki posztért. Donáth Anna eddigi elnök gyereket vár, ezért nem mérette meg magát a tisztújításon.

Frissítés: a párt a későbbiekben megválasztotta az elnökség tagjait is, akik a következők:

  • Cseh Katalin, a Momentum egyik alapító tagja, korábbi elnökségi tagja, jelenleg Európai Parlamenti képviselője
  • Ilyés Márton közgazdász, a Momentum jelenlegi alelnöke
  • Kele János közgazdász, politológus, sportújságíró, a Budapest Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány általános igazgatója
  • Kerpel-Fronius Gábor Budapest okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettese
  • Mihálik Edvin történész-politológus, szegedi önkormányzati képviselő, Szeged zöld tanácsnoka
  • Paróczai Anikó közgazdász, kispesti önkormányzati képviselő, a Horizont Női politikusképző megalapítója

Az új elnökség mandátuma a következő 2 évre szól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.