Rasszista támadás ért Szegeden egy japán egyetemistát

belföld
2022 május 31., 14:52
comments 9

A fiatal japán egyetemista péntek este 23 óra 45 körül a szegedi Belvárosi hídon sétált, amikor egy négyfős, fiatal magyarokból álló csoport odament hozzá. Az idén érettségiző fiatalok lekínaizták, majd más rasszista szavakat mondtak az egyetemistának, amikor elment mellettük. Éppen meg akart állni, amikor a három fiú többször tarkón, szemen és fejbe vágta.

A bejegyzése alapján a társaságban volt egy lány is a három fiún kívül, aki bocsánatot kért tőle. Azt mondta, hogy a fiúk nagyon részegek voltak. Eközben hátulról megint megütötték az egyetemistát, ezután tudott csak elmenekülni.

link Forrás

Állítása szerint a telefonja nem volt feltöltve, így csak akkor hívta a rendőrséget, amikor hazaért. Azt írja hogy, nem vágott vissza semmilyen módon, mert orvosnak készül és embernek tartja magát. „Bármilyen információt megköszönnék bárkitől, aki látott engem a hídon abban az időben” – zárta a posztot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.