Hat éve folyamatosan veszteséges a Csíki Sör

gazdaság
2022 június 11., 10:01
comments 19

Nem elég, hogy a román hatóság leállíttatta a Csíki Csipsz 33 termékének a gyártását és forgalmazását, a Csíki Sör tulajdonosának újabb pénzeket kell betolnia a cégbe, miután az 2021-ben is veszteséges lett, írta meg az mfor.hu. A Csíki Sör Magyarország Kft.-nek sikerült megállítania a bevételei 2017 óta, évről évre tartó csökkenését, az 1,3 milliárd forintot meghaladó forgalma ugyanis több mint a másfélszerese a tavalyelőttinek.

A 2020-as veszteségét így sem sikerült nyereségbe fordítania a cégnek. A gazdasági lap szerint mindössze annyi történt, hogy a 2021. évi mínusz az egy évvel korábbinak kevesebb, mint a felére, közel 82 millióra mérséklődött.

Mindenesetre az újabb veszteség láttán felmerül a kérdés a lap szerint, hogy a Csíki Sör tulajdonosának, a romániai Sansimionban (Csíkszentsimon) bejegyzett Lixid Project Srl-nek miért éri meg működtetni a sörgyártó vállalkozást. Hiszen az alapítása óta, azaz immár hat éve egyfolytában negatív eredmény miatt a Lixid folyamatosan arra kényszerül, hogy friss tőkét tegyen a cégbe.

photo_camera Fotó: Veres Nándor

Ráadásul az energiaválság és az ukrán háború után július elsejétől jövedéki adóemelés is sújtja a söripart, ami további áremelkedést fog okozni, de jó eséllyel nem haladja meg az élelmiszerek piacán tapasztalt átlagos drágulást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.