Megállás nélkül érkeznek a gyerekek a pszichiátriára a járvány felfutása óta

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
június 16., csütörtök 17:34
1
  • Egyre több 12 év alatti gyereket diagnosztizálnak valamilyen mentális fejlődési rendellenességgel, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, autizmus spektrumzavarral, szociális szorongásos zavarral, Tourette-szindrómával.
  • A járvány alatt olyan sok lett az egészen fiatal beteg, hogy új osztályt alakítottak ki részükre az ország legnagyobb gyermekpszichiátriai intézményében, a Vadaskert Kórház és Szakambulancián.
  • Tárnok Zsanett, az intézményt működtető alapítvány igazgatója 20 éve dolgozik klinikai szakpszichológusként, és foglalkozik neurodevelopmentális zavarokkal. Az új osztály átadását követően beszéltünk vele.

Mi az, ami ezeknek a fejlődési zavaroknak az előfordulását vagy észlelését illetően megváltozott az elmúlt évtizedekben?

Ma az emberek sokkal többet tudnak ezekről, mint húsz éve, felismerik őket, és segítséget kérnek – ez nagyon megnöveli a diagnózisok számát is.

15 éve felállítottunk egy Tourette-ambulanciát, ami azóta is egyedülálló az országban, és akkor azt tapasztaltuk, hogy elsősorban 10 évnél idősebb gyerekekkel érkeznek a szülők erre a szakambulanciára. Ezzel szemben ma alig érkezik hozzánk 10 évnél idősebb gyerek. Az összes mentális vagy viselkedési zavarnál ezt látjuk: a tünetek sokkal korábban feltűnnek a környezetnek. Az egyik oka ennek biztosan az, hogy a szülők és óvópedagógusok már óvodáskorban észreveszik, ha problémával küzd a gyerek, többet tudnak ezeknek a zavaroknak a hátteréről.

A korai diagnózis fontos: lerövidül általa a betegút, a szülő nem viszi el feleslegesen a tik miatt a szemészhez, a kineziológushoz vagy akárhova a gyereket, akinek így korábban elkezdődik a kezelése. A sikongató, szipogó, fejét rázó gyereket előbb-utóbb kiközösítik az iskolában, csúfolják, bolondnak hiszik, olykor indokolatlan szigorral kezelik, ezek mind újabb traumákat jelentenek számukra, és növelik benne a szorongást.

Az elmúlt húsz év másik nagy változása, hogy a pszichiátria valamelyest egységesebben kezeli ezeket a fejlődési zavarokat, illetve látjuk ezek spektrum jellegét.

Mit jelent pontosan a spektrum jelleg?

Az egyes fejlődési zavarok, mint például az autizmus, különböző tünettípusok alapján azonosíthatóak, ezek súlyossága nagyban eltér, és eltérő kezelést igényel. A spektrum egyik végén vannak olyan, a funkcionalitást nem feltétlenül befolyásoló tünetek, mint a repetitív késztetések, a nehézkes kommunikáció, esetleg nem kielégítő szociális képességek, a másik végén pedig a súlyosabb esetek, amikor egy gyerek például egyáltalán nem beszél vagy kommunikál. A spektrum mindkét vége az autizmus diagnózis alá esik, és ez ijesztő néha a szülők számára, de eltérő mértékű zavarokat jelezhet.

Ha levonjuk azt, hogy a szülők és a pedagógusok felvilágosítása miatt egyre több esetet regisztrálnak, megállapítható, hogy sokasodnak ezek a fejlődési zavarok a gyermekkorúak körében?

Nem tudhatjuk biztosan. A biztos megválaszolását ennek a kérdésnek az is nehezíti, hogy mi csak azokkal találkozunk, akik már a segítségünket kérik. Még mindig rengetegen lehetnek, akik nem jutnak el a megfelelő segítségig. Az én megérzésem az, hogy nagyságrendileg nincs több eset, csak a diagnosztizálás eszközei és lehetőségei annyit fejlődtek, hogy egyre többen kerülnek látótérbe.

Mennyit tudunk ezeknek a fejlődési rendellenességeknek a kialakulásáról?

Nincs olyan kizárólagos környezeti hatás, ami önmagában elő tudja idézni ezeket a fejlődési zavarokat, a külső tényezők elsősorban modulálják a tüneteket. Az autizmus vagy figyelemhiányos hiperaktivitási zavar kialakulásának oka nem pszichés, de azt tudjuk, hogy ezek nagy mértékben genetikailag öröklődő állapotok, és szinte minden esetben van a családban a felmenők között, akinek nem feltétlenül volt ebből ugyanilyen léptékű problémája, de hasonló tüneteket produkált.

Az, hogy mennyire súlyos a betegség, mennyire intenzív a tünet, milyen mértékben befolyásolja a gyerek életminőségét vagy fejlődését, már sokkal inkább lehet környezeti hatások, köztük a család és a kezelés – viselkedésterápia – függvénye is. Ez az a terület, amin szakemberek a szülőkkel közösen már tudnak dolgozni. A gyereket nem lehet önmagában megszerelni. A terápia szülői együttműködés és közös munka nélkül nem működik.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt