A Ryanair vezére szerint Gulyás Gergely és Nagy Márton olyanok, mint Dumb és Dumber

gazdaság
2022 június 23., 08:30
comments 38

„Ez a két magyar miniszter olyan, mint Dumb és Dumber abban a Jim Carrey-filmben, ha azt hiszik, hogy az emberek majd boldogan kifizetik a különadót és egyik napról a másikra egy drágább légitársaságot választanak”

– ezt Michael O'Leary Ryanair-vezér mondta az Euronewsnak Gulyás Gergelyről és Nagy Mártonról.

Azt is mondta, hogy nem vonulnak ki Magyarországról. „Nem hagyjuk magukra a magyarokat, hogy aztán ki kelljen fizetniük a drágább jegyeket és ezt az idióta adót. Minden tőlünk telhetőt megteszünk ez ellen az őrült döntés ellen.” Ehhez hozzátette, hogy már panaszt tettek az Európai Bizottságnak a magyar kormány különadója miatt.

„Ez a hülye adó kevés hasznot hoz az államkasszának, de annál nagyobb kárt tesz. Csökkenteni fogjuk az érkező és induló járataink számát Magyarországon. Azzal, hogy a Ryanair és a Wizzair is ritkítja a járatsűrűséget, és a jegyek drágulnak, Magyarország veszít a vonzerejéből, így kevesebb turista fog érkezni.”

A Ryanair vezére szerint „előbb vagy utóbb el fogják kaszálni ezt az adónemet”, ehhez pedig a biztonság kedvéért még hozzátette azt is, hogy azért gondolja így, mert „szégyent hoz Nagy miniszter úrra és idióta társaira”.

Szerinte „csak így lehet beszélni azokkal a hülye politikusokkal, akik a saját állampolgáraikat akarják értelmetlenül megadóztatni”. O'Leary szerint azokat a politikusokat, akik „hülye törvényeket hoznak” és „azt hazudják az embereknek, hogy nem nekik kell megfizetniük a különadókat”, mindig le fogják leplezni és kínos helyzetbe fogják hozni.

A Ryanair vezérigazgatója korábban többszörösen idiótának nevezte az MNB volt alelnökét és Orbán korábbi gazdasági tanácsadóját, mindegyik fél bocsánatkérésre szólítja föl a másikat, a fogyasztóvédelemért felelős Igazságügyi Minisztérium pedig soron kívüli vizsgálatot indított az ír légitársasággal szemben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.